BL-kedd: Cristiano Ronaldo hazatér


Dortmund1.12  döntetlen11.00  Legia Varsó25.00
Tíz ponttal vezeti a Dortmund az F csoportot és mivel a harmadik helyezett Sportingnak csak három pontja van, a sárga-feketék akkor is fix továbbjutók, ha a hátralévő két meccsüket elveszítik. Ez viszont nem túl valószínű, hogy megtörténik, ugyanis jó formában van a Dortmund; szombaton például a Bayern Münchent verték meg 1-0-ra hazai pályán (ez volt zsinórban a harmadik győzelmük tétmeccsen).

A Dortmund jó teljesítménye már csak az őket sújtó sorozatos sérüléshullámok miatt is figyelemre méltó. A soron következő meccsükről is sokan hiányoznak, majd: Bender és Bürki biztos nem léphet majd pályára, míg Schmelzer, Durm és Guerreiro játéka erősen kétséges.

Mindenesetre hazai pályán elég nagy meglepetés volna akár egy döntetlen is a Legia ellen. Nikolics együttese eddig mindössze egy pontra volt jó a Bajnokok Ligájában, igaz, az az egyetlen iksz elég emlékezetesre sikerült, hiszen a Real ellen játszottak 3-3-as döntetlent. A Dortmundról viszont nincsenek ilyen jó emlékeik, ugyanis szeptemberben egy sima hatost kaptak tőlük Varsóban. Ám azóta sok minden megváltozott, amit jól mutat, hogy a legutóbbi hat tétmeccsükből ötöt megnyertek és egyszer ikszeltek. Egy kivételtől eltekintve ezeken a mérkőzéseken rendre legalább három gólt rúgtak a lengyelek és egy gól a vendégek részéről most is benne van a pakliban.

Tipp: Gólok száma a vendégcsapatnál 0,5 felett 1.80


Sporting Lisszabon5.70  döntetlen4.30  Real Madrid1.62
Az F csoport másik mérkőzése is izgalmasnak ígérkezik. Egyfelől azért, mert a Sporting most is megszorongathatja a Real Madridot, másrészről meg Cristiano Ronaldo hazatérése miatt. A portugál sztárnak ugye a Sporting volt az első csapata, ahol 2001-ben mutatkozott be a felnőttek között és egy évre rá már el is vitte őt a Manchester United. A történet további részét pedig már ismerjük.

Egyébként a Sporting nagy eséllyel a harmadik helyen végez majd a csoportban, igazság szerint majd az utolsó körben derül majd ki minden, akkor majd a Legia otthonában lépnek pályára. Erre a találkozóra alighanem a lehető legerősebb csapatot állítják majd ki, egyedül Bruno Paz nem lehet majd ott a pályán eltiltás miatt.

A két csapat szeptemberi meccse majdnem óriási meglepetést hozott, ugyanis egészen a 89. percig vezetett 1-0-ra a Sporting Madridban, hogy aztán pont CR7 egyenlítsen. A három pontot érő gólt pedig Morata lőtte a 94. percben. A Real (és C. Ronaldo is) jobb formában van most, mint akkor volt. A hétvégén simán nyertek 3-0-ra az Atlético Madrid vendégeként és Ronaldo mesterhármast rúgott. A portugál jó játékához most is minden adott, viszont Casemiro, Kroos, Morata és Pepe sérülés miatt kihagyja a találkozót.

Tipp: Utolsó gól – Cristiano Ronaldo 4.40


Sevilla2.90  döntetlen3.10  Juventus2.80
A Leicester City mellett a Sevilla az egyetlen olyan csapat, amely még nem kapott gólt ebben a szezonban egyik BL csoportmeccsén sem. A H jelű kvartettet tíz ponttal vezetik, a három győzelem mellett a Juventusszal ikszeltek még szeptemberben (0-0). A keretből mindenki egészséges, úgyhogy látszólag nincs akadálya annak, hogy egy szép eredménnyel örvendeztessék meg a szurkolóikat.

Persze ehhez a Zebráknak is lesz egy-két keresetlen szava. A Juventus magabiztosan vezeti az olasz bajnokságot, szombaton 3-0-ra verték a Pescarát. Most azért garantáltan jobban megizzadnak majd a torinói focisták és alighanem legalább olyan nagy ellenállásra számíthatnak az ellenfél részéről, mint a Lyon elleni meccsen (1-1).

A vendégek dolgát a sok sérülés is nehezíti: Barzagli, Dybala, Pjaca, Higuaín és Benatia nem állhat klubja rendelkezésére. Mivel a Lyon várhatóan nyer majd Zágrábban, ezért a Juvénak legalább egy pontra szüksége van ahhoz, hogy ne kerüljön veszélybe a továbbjutás.

Tipp: Gólok 2,5 alatt 1.62