BL-döntő: Sok múlik a kulcsembereken


Roman Weidenfeller vs. Manuel Neuer
A harminckét éves Weidenfeller nagy rutinnal rendelkező kapus. Kiváló reflexei vannak, közelről sem könnyű neki gólt lőni. A tizenegyeseket is jó százalékban hárítja. Negyvenhárom mérkőzésen védte ebben a szezonban a Dortmund kapuját, ebből 12 BL meccs volt.

Neuer ugyan csak 27 éves, de hasonló jókat lehet róla elmondani, mint dortmundi ellenfeléről. Ő is 43 meccsen védett és ő sem gyakran hibázik. A tavalyi BL döntő óta tudjuk, hogy nem csak védeni tudja a büntetőket, hanem adott esetben értékesíti is azokat.

Marcel Schmelzer vs. David Alaba
Nem lesz könnyű dolga a Dortmund balhátvédjének, hiszen várhatóan Robbent kell majd kikapcsolnia a játékból. Ritkán kap lapot (összesen négy sárgát és egy pirosat szedett össze a szezonban), de nem lepődnénk meg, ha besárgulna a döntő alatt. A Bajnokok Ligájában 12 meccsen szerepelt, ahol egy gólt rúgott. Beadásai életveszélyesek, de a rövidpasszos játékban is jó.

Alaba eredetileg balhátvéd, de szükség esetén egy sorral följebb is bevethető. Harminc meccs jutott neki a szezonban, ebből nyolc a BL-ben, ahol két gólt lőtt. Távoli lövései veszélyesek, erről Buffon is tudna mit mesélni. Védőmunkája sallangmentes, nehéz őt átjátszani.

Marco Reus vs. Thomas Müller
Fiatal kora ellenére Reus meghatározó játékos a Dortmundban, 39 meccsen 18 gólt szerzett. A BL-ben 12/4 a mutatója. Kiválóan lő, jól passzol, jól ad be, és a labdatartás is az erősségei között van. Negatív tulajdonsága mintha nem is lenne.

Müller is hasonlóan remek játékos, többnyire a jobb oldalon jut szerephez, de gyakran húzódik középre. 36 meccsen 21 gólt lőtt és 13 gólpasszt adott. Európa legjobbjai között 11 meccsen játszott, 8 gólig jutott és 2 gólpasszt adott. Fekszik neki a kontrajáték, a befejezéseibe ritkán csúszik hiba. Jól passzol és jól ad be. Védekezésben nagyobb részt is vállalhatna.

Kevin Großkreutz vs. Arjen Robben
A fiatal dortmundi középpályás sok poszton bevethető, de a legtöbbször baloldalon kap szerepet. Huszonnégyszer lépett pályára a szezonban és két gólt szerzett. A BL-ben öt meccset kapott, de nem talált be, bár neki nem is az a dolga. Főleg a védekezésben, és az egy az egy elleni párharcokban erős.

Egyébként a széleken sokkal erősebbnek tűnik a Bayern és ebben nagy szerepe van Robbenek (és Ribéry-nek), aki a pálya mindkét oldalán bevethető, ha a helyzet úgy kívánja. Ráadásul mintha az utóbbi időben megtanult volna passzolni is a szokásos, befelé húzok azt’ lövök kombó mellett. Tizenhét meccsen nyolc gólt szerzett, ebből hármat a BL-ben, ahol hat alkalommal lépett pályára. Életveszélyes szabadrúgási mellet remekül lő mezőnyből is, miután középre cselezte magát. Borzasztóan nehéz szabályosan megállítani.

Robert Lewandowski vs. Mario Mandzukic
A dortmundiak gólvágója kiváló szezont tudhat magáénak, a Bundesligában és a BL-ben összesen 34 találatig jutott. A Bajnokok Ligájában 11 meccsen játszott és 10 gólt rúgott, második a góllövőlistán CR7 mögött. Klasszikus befejező csatár, életveszélyes a kapura. Ugyanakkor sokszor gyengén passzol és a labdatartásban sem jeleskedik. Lewandowski adott esetben a középpályán is bevethető, és ha a kontráknál megindul, akkor ritkán lehet szabályosan szerelni.

Noha Mandzukic nem kapott annyi lehetőséget a szezonban, mint sárga-fekete vetélytársa, mégis számolni kell vele. Huszonkilenc mérkőzésen 17 gólt lőtt, a BL-ben hét alkalommal lépett pályára és kétszer volt eredményes. A fejpárbajokat nagy százalékban megnyeri, sok gólt is fejel. A befejezésen kívül fontos passzokat is ad, jól tartja a labdát és a védekezésből is kiveszi a részét, ezért gyakran szabálytalan, de vele is sokszor szabálytalankodnak. Egyedül a beadásinak pontatlanságát lehet neki felróni.

Tippek: Robben gólt szerez a tizenhatoson kívülről @ 8.00
                   Mandzukic gólt fejel @ 8.00
              Schmelzer lapot kap @ 3.20
              Lewndowski gólt rúg @ 3.10