Az Everton most átlép az Oldhamen


Everton 1.16, döntetlen 7.00, Oldham Athletic 17.00
Miután a másik liverpooli csapat otthagyta a fogát a Boundary Park borzasztó állapotban lévő gyepén, a vörösöknél fizikailag izmosabbnak tűnő Moyes-legények sem tudták lenyomni Greater Manchester legderekabb asztaloslegényeit – de legalább nem is maradtak szégyenben, így a nehéz anyagi helyzetben lévő Athletic egy extra fellépéshez jutott PL-ellenféllel szemben. Annyira nehéz a helyzet a harmadosztályban a kisésés elől menekülő csapatnál, hogy a segédedzők elküldése után a Liverpool kiejtése ellenére el kellett köszönnie a vezetésnek Paul Dickov menedzsertől. Így átmenetileg Tony Philliskirk vette át az Oldham irányítását – az ő neve meg onnan lehet ismerős az elvetemült footballnerd-ök számára, hogy a Premier League ’97-ben (máig a kedvenc menedzserjátékom) a Cardiffban játszott, de érdemes volt topcsapathoz is megvenni, mivel 255 volt a sebessége, miközben a többi halandó világklasszis értéke legföljebb 99 lehetett.

A rendkívül jó évadot futó Everton egyébként még nem volt ilyen gyenge formában a szezonban, hiszen legutóbbi négy tétmeccsén nem tudott nyerni – közte az Oldham-remi –, ráadásul kettőt el is veszített (az Old Traffordon és Norwichban). Az Oldham viszont pont a szezon legjobb formájában játszik a nehéz helyzet és az edzői kar totális leépítése ellenére, hiszen legutóbbi négy tétmeccsén nem szenvedett vereséget, ráadásul az Everton ellen játszott döntetlenen kívül az összes többit megnyerte (MK Dons, Stevenage, Portsmouth), és ennek köszönhetően négy pontnyira a kiesőzónától fújhatnak egyet.

Habár a Blackburn Emirates-ben nyújtott produkciója intő jelként figyelmeztet, azért elég ritkán esik meg, hogy egy alsóbb osztályú csapat idegenben verjen ki egy PL-törzstagot az FA-kupából, így azt mondhatjuk, ezúttal egészen valószínű, hogy mindkét sorozat véget fog érni, és az Everton viszonylag könnyedén továbbjut, annál is inkább, mivel nekik néhány kemény belépőtől sem megy el a kedvük.

Tipp: Everton–Oldham 2-0 @ 6.50