Az éjjelnek már tényleg vége, de a sötétség egyre sűrűbb


Nem egyszerű higgadtan értékelni a kedd este véget ért világbajnoki selejtezősorozatot. Úgyhogy kezdjük inkább a számokkal: 10 meccs, 13 pont, 14 lőtt gól és 14 kapott találat. A magyar válogatott egyedül Lettországot volt képes legyőzni oda-vissza, Andorrát már csak itthon tudta megverni, idegenben kikapott tőlük, és a Feröer-szigetek legjobbjait is csak hazai pályán sikerült felülmúlni egy irgalmatlanul keserves meccsen (kint ugye 0-0 lett a végeredmény). A csoport első két helyezettjével szemben pedig egyetlen egy pontot sem sikerült elcsípni még itthon sem.

Storck tegnap este pedig végre megtalálta minden probléma forrását és okozóját: a szurkolókat. Szegény szövetségi kapitány nem érti, miért fordultak a csapat ellen. Nos, segítsünk! Egyrészt nem, a szurkolók nem fordultak a csapat ellen. Ha ez így lenne, akkor üres lelátók előtt rendezték volna a kedd esti mérkőzést. Ez inkább amolyan „érted haragszom én, nem ellened” típusú történet. A magyar drukkerekből kijött az a frusztráció, ami az elmúlt két évben folyamatosan gyűlt bennük.

Mert mégis kit tegyen felelőssé az egyszeri szurkoló a sikertelenségek miatt? Brüsszelt? Sorost? A gyíkembereket? Nyilván ilyenkor a játékosok és a szövetségi kapitány kerül céltáblára és nem ok nélkül.

Sokan abban a tévhitben élnek, hogy a 2016-os Eb-szereplés Storck érdeme. Nem. Elsősorban az UEFA létszámbővítésének köszönhettünk nagyon sokat, illetve az Eb-csapat alapjait Dárdai rakta le, aki felismerte végre: ilyen kvalitású játékosokkal kizárólag akkor van esélyünk bárki ellen, ha betonbiztos védekezés van hátul és egyébként meg addig járatjuk a labdát, amíg nem adódik egy-két lehetőség, amivel élni lehet. Ennek meg is volt az eredménye, pótselejtezőt játszhattunk és óriási szerencsénkre a lehető leggyengébb ellenfelet kaptuk (mondjuk a sorsolásnál a norvégok is pont ezt gondolták rólunk).

Az Eb-keret magját pedig ugyanúgy a Dárdai csapat adta és ugyan a csoportmeccsek alatt nagyon jól kijött a lépés, a belgák elleni mérkőzés már világosan megmutatta, hogy mi a helyzet. Ettől függetlenül maradt a pozitív légkör a válogatott körül, noha eközben a magyar klubfoci soha nem látott mélységekbe került. Mindenki bizakodva állt a vb-selejtezőkhöz, néhány bravúros eredményben reménykedve, legalább hazai pályán.

Storck közben elkezdett kialakítani egy új csapatot, amire a meghatározó játékosok visszavonulása/kiöregedése miatt égető szükség volt. Ennek eredménye lett a feröeri és andorrai égés, mert a szövetségi kapitány vagy nem volt tisztában azzal, hogy Európában számunkra már nagyon régóta nem létezik könnyű meccs (főleg idegenben ), vagy tényleg ennyire vakon hitt a saját maga által kiszemelt játékosokban és közben senki nem szólt neki, hogy ez lehet kevés lesz.

Az elmúlt két évben az sem lett különösebben világos, hogy mi az a koncepció, ami az irányt adja. Nincs kialakult játékrendszer, nincs egy ütőképes mag. Storck érthetetlen módon ragaszkodik néhány játékoshoz, míg például Nikolicsnak gyakorlatilag esélyt sem adott. Persze minderre általában az a válasz, hogy Niko „nem illik a képbe”, de akkor valaki magyarázza már meg azt, hogy mit is akarunk játszani?!

Természetesen nem lehet a válogatott sikertelenségét kizárólag Storck nyakába varrni. Mint ahogy az amszterdami 8-1 sem csak Egervári felelőssége volt. Ugyanakkor gyökeres változás akkor sem történt és valószínűleg most sem lesz. Túl sok embernek kényelmes ez így, ahogy van. A kudarcok ellenére soha nem látott pénzek mozognak a magyar labdarúgásban, az meg, hogy eredmény nincs, senkit nem érdekel a szurkolókon kívül. Akik meg ugye minden bajnak az okozói, ahogy azt tegnap újra megtudhattuk.