Az Eb-döntő tanulságai


Cristiano Ronaldo korai kiválása a portugál válogatott számára lehetőséget nyújtott arra, hogy rendesen felszívja magát. Egyébként ez a mentalitás az egész tornán jellemző volt rájuk.

Ha a Leicester City, Izland vagy akár Wales szereplése okán megtanultunk valamit, akkor az az, hogy az előzetes esélyekkel azok a csapatok dacolhatnak, melyek konzisztensen ragaszkodnak a megálmodott játékrendszerükhöz.

A portugál válogatott – amelyet rendre kisegített Pepe nagyszerű játéka, illetve Jose Fonte kiváló védőmunkája – sziklaszilárd elképzelés mentén futballozott az egész Európa-bajnokságon és ugyan lehet őket bírálni a mutatott játékuk minősége miatt, az elhivatottságukat és az akaraterejüket nem lehet elvitatni tőlük. 

Egyszerűen senki nem tudta elverni őket és bár nem ők lesznek azok az Európa-bajnokok, akikre örökké emlékezni fogunk, de a tisztelet kétség kívül jár nekik.

 

Ronaldo korai sérülése szomorú történetnek indult, de aztán minden jóra fordult

Portugal v France - Final: UEFA Euro 2016 : News Photo

Dimitri Payet korai belépője nem volt annyira gonosz, inkább ügyetlen. Viszont a sérülés, amit ezzel okozott, megfosztott minket attól, hogy láthassuk a portugál csapatkapitány játékát a döntőben és nem utolsó sorban megfosztotta a csapatát attól a játékostól, akire a taktikájuk épült (volna).

A „csak passzolj Ronaldónak” elv nem volt többet opció, miután a Real szupersztárja hosszas próbálkozás után kénytelen volt feladni a küzdelmet. Lehet akármilyen véleményünk Ronaldóról, de a döntő kevesebb lett nélküle.

A mérkőzés előtti elemzések, melyek Antoine Griezmann és Cristiano Ronaldo várható szerepét boncolgatták, idejekorán mehettek a kukába – szomorú, hogy így történt. Mint ahogyan azt is szomorú volt látni, ahogy Ronaldo könnyezve megy le a pályáról, de csapattársai biztosították afelől, hogy meglesz az a trófea és így is történt.

A csereként beálló Éder sztorija újra a tudatunkba véste, hogy a sport világa nem tökéletes, ugyanakkor drámai tud lenni.

 

Moussa Sissoko nagy pillanatai

FBL-EURO-2016-MATCH51-POR-FRA : News Photo

Annak ellenére, hogy pálya tele volt olyan játékosokkal, akik Real Madrid, a Bayern München vagy éppen a Juventus labdarúgói, volt egy ember, aki – legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint – az angol másodban kezdi majd a következő szezont. Mégis ő volt az első játékrész legjobbja.

Sissoko a legjobbkor hozta ki magából a legjobbat, nagyszerű labda nélküli mozgásokkal megfűszerezve az egészet a középpályán. A Newcastle rajongói számára nem volt ismeretlen ez a játék tőle, még ha a legutóbbi szezon során nem sokszor láthatták őt így futballozni a Szarkák mezében. 

A döntőben simán azt gondolhattuk, hogy ő a 100 millió fontot érő játékos, nem pedig Paul Pogba. Szinte biztosak lehetünk abban, hogy már csak a vasárnap esti teljesítménye miatt sem túl valószínű, hogy a Burton Albion, a Rotherham United, vagy éppen Preston North End ellen villog majd ősztől. Mike Ashley, a Newcastle tulaja alighanem már előre dörzsöli a tenyerét.