Átigazolási hírek: Argentin sztár Liverpoolban?


A PSG sztárja érkezhet Liverpoolba

Az angol sportsajtó arról cikkezik, hogy Javier Pastore Klopp egyik kiszemltje. Az argentin játékos az előző szezonban még alapembernek számított a PSG-ben, de ez a már a múlté – pedig nem kevés pénzbe került a leigazolása. Remek futballistáról van szó, aki képes eldönteni a meccseket. Negyvennégy gólpasszt adott amióta a Párizsban játszik, ez a szám idén azért nem nőtt, mert sérüléssel bajlódott és inkább Angel Di Maria kapott játéklehetőséget helyette. 

A Liverpool kétségtelenül sokat erősödne, ha leigazolnák nyáron.

 

Fiatal skót játékost venne az Arsenal

Elég nagy káosz van az Ágyúsok háza táján, ezt jól mutatják a hétvégi események is (a szurkolók egy része Arsene Wenger távozását követelte). 

Ugyanakkor úgy fest, hogy Wenger marad és ez a tény, illetve a csapat teljesítménye (na meg az igazolások esetlegessége) bizonytalanságban tartja az Ágyúsokat.

Ezen a helyzeten nem biztos, hogy segít az az ajánlat, amit a Celtic 18 éves játékosáért, Kieran Tierney-ért tettek. Egyébként a fiatal futballista az év játékosa lett Skóciában. 

 

A Juve csatárát vinné a Crystal Palace

Nyáron mindenképpen középcsatárt kell igazolnia a Crystal Palace-nak. Adebayor szerződtetése finoman szólva sem vált be és ez akár még Alan Pardew állásába is kerülhet. 

A hírek szerint a Palace menedzsere minden követ megmozgat annak érdekében, hogy nyáron a klubhoz csábítsa a Juventus csatárát, Simone Zazát. A játékos nagyjából 20 millió fontba kerül és esetleges szerződtetése mérföldkő lehet a klub életében.

Az olasz támadó nem kapott túl sok lehetőséget a Juvéban, így aztán lehet, hogy váltana a nyáron – nem mellesleg azért, mert például a Palace-ban alapembernek számítana. Ehhez viszont mélyen a zsebébe kell nyúlnia az angol klub tulajdonosának.