Human Grocery Store: végül mi lesz Suárez és Rooney sorsa?


A HGS valamivel több, mint egy hónapja közölt első kiadása után bő egy hónappal, mintegy második fordulóként, újra megnézem, hogyan áll a Premier League két kiemelkedő csatárának átigazolási sztorija – mert hogy alapvető változás egyikükkel kapcsolatban se következett be, viszont valamennyi új információ a birtokunkba került azóta.


Akkor kifejtettem, hogy Luis Suárez nem győzi hangsúlyozni, mennyire jól érzi magát Liverpoolban, miközben folyamatosan panaszkodik az angol sajtóra – nos, azóta nem kicsit utóbbi irányába tolta el a potmétereket, és gyakorlatilag már ott tart, hogy akárhova lelépne. Miután feltételezhetően valamelyik ügynöke megsúgta neki, hogy mennyi pénzt hozhat egy londoni költözés, még akár Anglián belül is megfontolná a klubváltást, noha a távozással kapcsolatban hangsúlyozott egyetlen indoka korábban az volt, hogy mennyire csúnyán bánik vele az FA és az angol sajtó. Egyébként biztosan minden ok nélkül teszik ezt, ugye, Luis?


Bő egy hónapja úgy tűnt, hogy a Real Madrid lehet az első számú kérő, és noha hivatalos megkeresésről azóta sem tudunk – Florentino Pérezék nyilván kivárnak, ameddig lehet –, még mindig Madrid tűnik a problémás uruguayi legvalószínűbb célállomásának. Közben Arséne Wenger is bepróbálkozott a Liverpoolnál, de ajánlatait egyelőre röhögve utasították vissza, ugyanis az Anfield vezetése még mindig azt kommunikálja, hogy mindenek előtt meg akarja tartani a világklasszis támadót.


Ezalatt a játékost képviselő ügynökség megpróbálja kitalálni, hogy mennyi lehet az a pénz, amelyért elengedik Suárezt, és úgy vélik, hogy 40 millió font körüli ajánlat esetén már elhárul az akadály a transzfer megvalósulása elől, és nagyon úgy tűnik, hogy idén nyáron még Wengernek is beleférhet ekkora összeg, vagyis most már az Arsenal is van olyan valószínű célpont, mint a Real. (Én egyébként 50 milliót tippeltem bő egy hónapja, igaz, azóta Suárez és ügynöke folyamatosan arra utalgat, hogy menni akar, de ott egyelőre még nem tart a történet, hogy átigazolási kérelmet nyújtsanak be, viszont még ez is bekövetkezhet.)


Konzervatív tipp: Luis Suárez ezen a nyáron a Real Madridba igazol @ 2.00


Bevállalós tipp: Luis Suárez ezen a nyáron az Arsenalba igazol @ 3.00

Miután a Chelsea lecsúszott Cavaniról, mert képtelen volt versenyezni a PSG által kínált nevetségesen sok pénzzel, Wayne Rooney maradt José Mourinho egyetlen célpontja ebben az átigazolási időszakban. Pontosan egy hónapja még ötszörös pénzt ért a Rooney–Chelsea frigy, de még bő két héttel ezelőtt is 4.50-szeres oddsszal lehetett megtenni, így aki akkor hallgatott ránk, az jól járhat, ugyanis igencsak körvanalazódik ennek a biznisznek a létrejötte.


Miután David Moyes közölte Rooney-val, hogy ugyan csak Robin van Persie tartalékaként, de mindenképpen számít Wazza játékára – ami egyébként ekkora fizetés mellett meglehetősen nagy luxus –, a támadó begurult. Nyíltan még egyik fél sem közölte, hogy szakítani akar, de az is biztos, hogy az átigazolási szezon elején még 40 millió fontosnak tűnő ár mára már 25 millió körülire esett. A napokban a Chelsea egy kb. húszmilliós készpénzes ajánlattal meg is kereste a Unitedet – a United által kiszivárogtatott infót, miszerint 10 millió plusz Juan Mata vagy David Luiz lett volna az ajánlatban Rooneyért, a Chelsea cáfolta. (Egyébként ha van egy kis sütnivalója, Moyes azt valószínűleg nem utasítja el, ezzel viszont megtette.)


Arséne Wenger ebbe a történetbe is beszállt – ezen a nyáron gyakorlatilag minden klasszis, vagy nagyon jó csatár érdekli Wengert, ha nem kell a földtől teljesen elrugaszkodott összegeket ajánlani értük –, és azt nyilatkozta, hogy az Ágyúsok megengedhetik maguknak a 25 millió körüli átigazolási díjat, valamint a 250 ezer fontos heti fizetést is. Mivel ez még egy egészen friss dolog, és mivel a Chelsea kizárólag Rooney megszerzésére koncentrál, míg az Arsenalnak van több célpontja is, egyelőre mindenképp valószínűbbnek tűnik, hogy Wazza a kékekhez igazol. Ugyanakkor, ha mindkét játékossal kapcsolatban a konzervatív tippem jön be, akkor az Arsenalnak még mindig újítania kell majd valahonnan egy gólfelelőst.


Konzervatív tipp: Wayne Rooney ezen a nyáron a Chelseabe igazol @ 1.20


Bevállalós tipp: Wayne Rooney ezen a nyáron az Arsenalba igazol @ 10.00

Ezek a transzferek meghatározzák majd Gonzalo Higuaín sorsát is, ugyanis amennyiben az Arsenal bármelyik fenti játékost meg tudja szerezni, az argentinra már nem lesz szüksége, amennyiben viszont lecsúszik mindkettőről, akkor ő lesz az első számú kiszemelt. A történetet érdekesebbé teszi, hogy ugyan nyíltan még senki nem beszélt róla, de a levegőben benne van egy Higuaín + készpénz ajánlat is Madridból Suárezért, amit Liverpoolban mindenképp érdemes lenne megfontolni, és ebben az esetben a fő kérdés inkább az lenne, hogy Higuaín mit szólna hozzá, ha legalább egy évig kimaradna a Bajnokok Ligájából. (A Liverpool számára egyébként a középcsatár személye minőségi módon lenne lefedve egész szezonra Sturridge és Higuaín párosával.)


Konzervatív tipp: Gonzalo Higuaín ezen a nyáron az Arsenalba igazol @ 3.00


Bevállalós tipp: Gonzalo Higuaín ezen a nyáron az Liverpoolba igazol @ 5.00

A nyár közepe nem nagyon kedvez a futball vagy a tenisz rajongóinak, így itt a lehetőség, hogy jobban teljen az idő mire a kedvenc bajnokságaid újra elindulnak! Fogadj minél több sportágra, hogy minél nagyobb bónuszt zsebelhess be: július minden hetében 5000Ft bónuszra tehetsz szert!