Hová igazol Dzsudzsák?


Balázs állítólag nagyon bedurcizott, amiért a Dinamo Moszkva nem engedte el a nyáron azok után, hogy az összeget tekintve is komoly ajánlat érkezett érte egy európai szinten is nívósnak számító csapattól, és úgy hírlik, hogy a téli átigazolási időszakban mindenképp egyesületet szeretne váltani.

Mivel Dzsudzsák jól teljesít, és edzője, az egykori román válogatott és Chelsea-játékos Dan Petrescu is elégedett vele, és számít rá, úgy tűnik, hogy annyira nem lesz egyszerű ügynökével, Vörösbaranyi Józseffel kibuliznia a transzfer létrejöttét – kérőkből valószínűleg nem lesz hiány akkor sem, ha az a bizonyos klub már nem érdeklődik iránta.

Orosz sajtóértesülés szerint egyébként az Inter az a bizonyos klub, és állítólag készek voltak letenni az asztalra 14 millió eurót Balázsért, ami egyrészt kb. 4,2 milliárd forint (valamivel kevesebb, mint 12 millió font), de ennél érdekesebb, hogy úgy egy millával több, mint amennyire a transfermarkt.de tartja nyírlugosi szélsőt, tehát nem egy olyan, a valóságtól elrugaszkodott adat.

Ha a feldúlt játékos távozni szeretne, akkor egy ilyen kellemes összeg kifizetése mellett, figyelembe véve, hogy a Dinamo kerete elég erős, talán a januári transzfer-időszakban létre is jöhet az üzlet. Már csak az a kérdés, hogy végül ki lesz a befutó.

Mivel leginkább az Internazionaléról pletykálnak, a kérők közül ők a legesélyesebbek (@ 3.50) – de még ennél is sanszosabbnak tűnik, hogy ezen a télen még nem igazol el Balázs Moszkvából (@ 1.72) –, ráadásul az olaszoknál van is min segíteni a támadó szekcióban, és ebben akár Dzsudzsák is a hasznukra lehet, hiszen náluk bőven előfordulnak Serie A-szinten is középszerű nevek a támadósorban. Más kérdés, hogy a Mazzarri által erőltetett, az olasz focira most jellemző 3-5-1-1-ben nem igazán lenne helye a magyar szélsőnek, és amennyiben szerkezeti átalakításban gondolkodnak, akkor egy igazolás nem biztos, hogy elég lesz számukra. Most nem akarok azzal jönni, hogy az Inter játékostemető, meg hasonlók, szerintem egy 3-4-3-ban vagy 3-4-2-1-ben nem lenne hülyeség kipróbálniuk Balázst, akinek kérdés, hogy mennyire ízlene az olasz védekezés. Oddót mindenesetre egyszer már csúnyán megetette.

Dzsudzsákkal kapcsolatban a Liverpoolt (@ 5.00) is emlegették többször az elmúlt átigazolási időszakokban, amikor Brendan Rodgers gyors és gólerős szélsőket keresett, így az angol klubot sem lehet kikerülni ennél a kérdéskörnél.  Azok után, hogy az észak-ír menedzser gyakorlatilag lecserélte Stewart Downingot a kölcsönbe érkezett Victor Mosesre, és rátalált az igen komoly potenciált rejtő Sturridge-Coutinho párosra, és még Luis Suárezt is sikerült megtartania, plusz a padra is hozott támadókat (Aspas, Luis Alberto és ott van még Sterling, vagy az új Sterling, Ibe), úgy tűnik, hogy a szélső pillanatnyilag nem prioritás számukra, inkább a középpálya közepét kellene megerősíteniük, és lassan elgondolkodniuk Steven Gerrard utódjáról.

A Lille (@ 8.00) és a West Ham (@ 12.00) nem lennének benne az első ötven klubban, ha egy játékos kapásból elkezdené sorolni azokat a csapatokat, ahol szívesen játszana, ennek ellenére nem lenne hülyeség Balázsnak kipróbálnia magát Angliában egy kiesés ellen küzdő csapatnál, vagy az egyre nívósabb francia élvonal egy jobbik csapatában. A West Hamben jelenleg a Liverpoolban leszerepelt kvázi-szélsők padoznak, vagyis Downing és Joe Cole – amúgy inkább utóbbinak kellene visszamennie a Lille-be, a világon mindenki jobban járna vele, de tényleg –, a francia alakulat meg mostanában nem játszik szélsőkkel, de ez nem jelent semmit, arrafelé jóval rugalmasabbak, mint a sokkal pragmatikusabb Sere A-ban.

A Tottenham (@ 20.00), pláne jelenlegi állapotában már sokkal inkább az a csapat, ahova szívesen igazolna bárki, kivéve az Arsenal játékosait, de ott meg olyan bevásárlást rendezett Villas-Boas a nyáron – gyakorlatilag mindenkit megvettek, aki nem kellett a topkluboknak, de kellhetett volna –, hogy kétlem, hogy Balázsra volna szükségük: Soldado mögött Townsend, Eriksen, Lennon, Lamela, Holtby, Gylfi és Chadli pályáznak a három fennmaradó támadó pozícióra, tehát úgy tűnik, itt pillanatnyilag nincs szükség szélsőre.

A története zenitjétől messze járó Valencia (@ 20.00) érdekes lehet, mint ahogyan bármely más spanyol alakulat is, amelyik szélsőt keres. Kérdés lehet, hogy Dzsudzsák van-e elég technikás ahhoz, hogy elkápráztassa, vagy legalább meggyőzze egy La liga-klub vezetőségét, de mivel Spanyolországban alapvetően van hely játszani, vannak befutható szabad területek, ahol érvényesítheti a lendületét, mindenképp megfontolandó lehet egy olyan csapat ajánlata, ahol kezdőként számítanak rá.

Még jó, hogy Bundesliga-alakulat nincs képben egyelőre, mert a német autópályán nincs sebességkorlátozás. A PSV-be (@ 20.00) vagy az NB I-be (@ 25.00) való visszatérésre én nem tennék pénzt, Balázsnak karrierje mostani szakaszában kell megpróbálnia komolyabb topligás alakulathoz kerülni, ugyanis nem biztos, hogy újra lesz rá lehetősége. 

Tipp: a 2014-es téli átihazolási időszak után Dzsudzsák klubja az Inter @ 3.50