Átigazolás hírek: Fellaini Milánóban folytathatja


Nem tölti ki a szerződését 

Véget érhet Marouane Fellaini szenvedése a Manchester Unitedban, ugyanis a hírek szerint januárban leigazolhatja az AC Milan. Vagy az Inter. Állítólag mindkét milánói csapat szívesen látná soraiban a belgát, aki még 2013-ban 25 millió fontért cserébe került az Evertonból a MU-ba. 

Öt éves szerződést kötöttek vele, de nagy eséllyel nem tölti majd ki a kontraktusát. A játékospiacon még mindig értékesnek számít Fellaini, úgyhogy a Manchester United inkább megválna tőle, mintsem újratárgyalná a szerződését.

 

Rómából Angliába?

Angol sajtóhírek szerint a Chelsea és a Manchester United is vinné januárban Antonio Rüdigert, az AS Roma védőjét. A német válogatott futballistát a MU leginkább akkor igazolná le, ha nem sikerülne megszerezniük Victor Lindelöfot a Benficából. Ez a hozzáállás pedig egyértelműen a Cheslea tárgyalási pozícióját erősíti. 

Antonio Conte amúgy is a védelem megerősítésére törekszik és Rüdigert testközelből ismerheti még a Serie A-ból.

 

A hatodból a legjobbak közé?

A hatodik ligában vitézkedő Adershot Town 17 éves csatára, Idris Kanu hirtelen a figyelem középpontjában találta magát. A bajnoki címvédő Leicester szívesen látná őt a soraiban, de már a Manchester City is bejelentkezett érte. 

Kanu leginkább a robbanékonyságával és a gyorsaságával hívta föl magára a figyelmet, na meg a tíz meccsen szerzett három gólja sem elhanyagolható. Ugyanakkor nem ismeretlen számára a Premier League csapatok világa: pár éve még a Manchester Unitednál volt próbajátékon, hogy aztán a West Ham akadémiáján találja meg a számításait.