Anglia-Izland 1-2: Vezér nélkül, életlenül - Jonathan Wilson taktikai elemzése


 

A DOMINANCIA-PARADOXON

Anglia mind a négy meccsén az Európa-bajnokságon többet birtokolta a labdát, mint az ellenfele. Izland ellen 63 százalékban volt az angoloknál a labda, és 18-szor lőttek kapura, míg Izland csak nyolcszor. Ezek ellenére, egyik meccs sem volt meggyőző. A nyolcaddöntők után Anglia többet lőtt kapura, mint bármelyik csapat, de a 82 próbálkozásból csak négy gól született. Az angolok tehát egy olyan taktikát találtak ki, amivel ugyan tudtak dominálni, de mégis rosszul sült el.

Az Izland elleni mérkőzés nem volt sokkal rosszabb, mint a korábbi három találkozó. A mutatott játék teljesen elképzelés nélküli volt, amelyet két védelmi és kapushiba ásott alá.

A jelenlegi taktika mellett Roy Hodgson kitartott már a selejtező kezdete óta, amely arra épült, hogy a támadóharmadban sebességből verik meg az ellenfelet. Ez a legjobb taktika az olyan ellenfelekkel szemben, akik támadni is akarnak. Az persze más kérdés, hogy ez csak elmélet, mert a 2014. szeptemberi bázeli Svájc elleni találkozó óta nem volt ilyen ellenfél.

Az olyan ellenfelek ellen ez a felállás nem működik, melyek makacsul védekeznek. Az ilyen védelmeket feltörni nem egyszerű, mindenki szenved ellenük, de Németország megmutatta Szlovákia ellen, hogyan is kell ezt csinálni. Az egész a bemozgásoktól és sebességéről szól. Arról, hogy a játékosok teljesen váratlan szögekbe képesek beindulni. Nem arról, hogy folyamatosan, megállás nélkül kell pumpálni a labdát a kapu elé egy már felállt védelemmel szemben. Ami különösen furcsa volt, hogy Izland egyáltalán nem védekezett olyan mélyen a meccs hajrájában. Ahogy a tizenegyest eredményező szituáció is mutatta, bőven volt hely a védőnégyes mögött, több mint amennyit a csoportmeccseken meg lehetett figyelni. Anglia ezek ellenére ebből nem kovácsolt előnyt.

Emiatt Hodgsonnak részben vállalnia kell a felelősséget, mert fel kell tenni a kérdést, hogy megfelelő módon gyakorolták-e a passzjátékot az edzéseken, úgy, mint Antonio Conte az olaszokkal. Ezek ellenére az ilyen jól képzett játékosoknak észre kell vennie és ki kell használnia meccs közben az ellenfél gyengeségeit. Ennek most jelét sem lehetett látni. A két leggyakoribb kifogás a szenvedély és a vezetés hiánya volt, de amikor az angol fejek csüggedni kezdtek a második félidőben, senki nem volt, aki biztatatta, motiválta volta őket.

A játék utolsó negyedében nem lehetett nem észrevenni a kieséstől való félelmet.

PONTRÚGÁSOK

Angliának 33 szöglete volt, és ebből csak egy helyzetet alakított ki. A tény, hogy Hodgson olyan labdarúgókra hagyta a szabadrúgások és szögletek elvégzését, mint Wayne Rooney (válogatottsági gólcsúcstartó) vagy Harry Kane (Premier League gólkirály), nem valami furcsa szeszély. Egyszerűen nincsenek jó pontrúgók a keretben. Ezek ellenére a rögzített játékszituációknál, ahelyett hogy veszélyt éreztünk volna, biztosak voltunk benne, hogy Kane a labdát vagy a sorfalba, vagy mellé/fölé rúgja. Az utolsó negyed órában ezek valós veszélyt kellett volna jelentsenek, ehelyett úgy érezte az ember, hogy ez csak egy izlandi kirúgás előjátéka.

VÉDELMI HIBÁK

Izland egyenlítő gólja Ausztria ellen úgy született, hogy Aron Gunnarsson hosszan bedobta a labdát, amelyet megcsúsztattak a rövidsaroknál. Az Anglia elleni egyenlítő találat ugyanígy született. Vajon Anglia tényleg készület erre? Esetleg pillanatnyi áramszünet volt a gólt követő eufória miatt? Akár melyik is a válasz, az elfogadhatatlan. Hiányzik a határorozottság, és a döntések gyors meghozatala. Ez vezetett az oroszok elleni döntetlenhez is. A második gólt mindenki Joe Hart gyenge csuklójának tulajdonítja, de az teljesen abszurd, hogy három izlandi játékos a labdába érjen anélkül, hogy az angol védelem megzavarja őket.

A SZÉLEK HIÁNYA

Amikor Roy Hodgson kerete véglegessé vált, akkor két nyilvánvaló hiányosságot lehetett felfedezni. Az egyik hiányposzt a középső védő volt, amely végül nem ütközött ki a tornán, míg a másik a szélső pozíció. Furcsa kimondani, de Angliának nagyon hiányzott Danny Welbeck játéka. Nélküle eltűnt az igazán veszélyes balszélső játék a gyors beindulásokkal, egyik gólszerző sem húzta szét a pályát. Adam Lallana sérülése és Raheem Sterling formán kívüli játéka miatt klasszikus középső támadók próbáltak meg szélsőt játszani. Ennek az lett az eredménye, hogy a játék nagyon szűk területen folyt a támadóharmadban, és túl sok labdát íveltek direkt módon a tizenhatos előterébe. Ennek az lett a vége, hogy Anglia a hajrában négy középső csatárral támadott kreativitás nélkül.

A KANE-REJTÉLY

Harry Kane a márciusi barátságos meccsen Németország ellen briliáns és improvizatív módon játszott. Bomba formában játszotta végig a szezont a Tottenham színeiben. Anglia rengeteg csalódást okozott a tornán, de mind közül a legnagyobb az, hogy Kane meg sem közelítette a legjobbját. Ez a szezonban lejátszott 50 meccs hibája? A rendszeré? A nyomásé? A folyton cserélődő csapattársaké?

Akármi is a megoldás, a következő szövetségi kapitány egyik legfőbb feladata lesz, hogy megtalálja a megoldást.