Női kézi-vb: Kedd este kiderül, hogy mire hivatott a magyar válogatott


Magyarország2.12  döntetlen8.50  Montenegró2.10

A két csapat más-más előjelekkel várhatja a keddi összecsapást. Míg a mieink villámrajtot vettek, addig a montenegróiak döntetlent játszottak a nem túl veretes szerb válogatott ellen. Ami különösen szembeötlő volt azon a meccsen, hogy a híresen kőkemény montenegrói védekezés mintha már a múlté lenne és átjáróház vált a védelmükből. Ezt követően megverték Japánt, de ez sem ment nekik olyan simán, mint az elvárható lenne tőlük (29-23).

Magyar részről eddig minden a tervek szerint alakul, az átlövőink remekül játszanak, elsősorban Tomori és Zácsik. Kapusteljesítményünk is jónak mondható eddig – ellentétben ellenfelünkkel, akinél ez is hagy némi kívánni valót maga után. Egyébként ez lehet az egyik olyan poszt, amelyen eldőlhet majd az összecsapás. A másik fontos momentum pedig az lesz, hogy mennyire bírjuk lelassítani a montenegrói világsztárt, Katarina Bulatovicsot.

Bármennyire is szétesett Montenegró védekezése a szerbek elleni meccsen, Németh Andrásnak ettől még fel kell készítenie majd a csapatot arra, hogy az ellenfél részéről nem lesz pardon a hatosuk előtt.

Ugyanakkor, ha a magyar válogatott továbbra is ezt a teljesítményt hozza kapusposzton és támadásban egyaránt, akkor nem akadhat olyan nagy probléma ezen a fontos mérkőzésen.

Tipp: Magyarország -1,5 @ 2.43