Nem kell a riói repülőjegy miatt izgulni


„Karinthy vagyok! Térjen észhez!”- így mutatkozott be a daliás időkben a zseniális író és briliáns nőcsábász az őt megpillantó, majd ugyanabban a pillanatban elájuló hölgyeknek. A Margit híd közepén.

Mostanában nincsenek ilyen daliás idők, mert a felszólítás gyorsan megérkezett Dániából, a női kézilabda-világbajnokságról. Nem kellett tövig rágni a filctollat, nem kellett hétszentségelni! Már a korai, a döntőbe jutásért vívott küzdelem után lehetett lebontani az olimpiai álom színpadát.

Tessenek észhez térni! Rióba nem kell csomagolnia a női válogatottnak. Semmi sem úgy alakult, ahogyan a nagy tervezők bemondták.

Már a lengyelek elleni bukás utáni első pillanatban, itthon felparancsolták az égre a remény halvány csillagát: ha ez a csapat azt az eredményt hozza, amaz meg jól megveri a másikat, de közben a harmadik elintéz egy negyedik csapatot, nos, akkor hurrá! Ott leszünk az olimpián! Ja, bocs, hogy csak a selejtezőn? Az nem mindegy? Akkor is tessenek szorítani a lehetetlenért!

Amikor a makrancos milliárdos futballista kiköpte a mikrofonba a legnagyobb sületlenséget, hogy tudniillik: „saját kezünkben van a sorsunk”, hát akkor sem értette senki a közhely puncs szeletét. (Ez köztudottan a cukrászüzem legaljának a konglomerátuma. A levágott süti széleket összeöntik puncslével, a tetejére cukormáz, lehet szeletelni, fizetni, lelépni!)

Főleg akkor, amikor három, négy vagy esetleg öt ország kezében van a sorsunk?!?! 

Nemá’… Ki gondolta ezt komolyan?

Kivel akarták ezt a minimum négy, de legalább hat ismeretlenes egyenletet, így bravúrosan és látványosan megoldatni? Rengeteg, tőlünk abszolút független, de legalább enyhén ellenséges szereplővel? Perverz gondolat azt hinnünk, csak azért alakult így az eredmény lista, hogy a magyarok ne legyenek kint a riói olimpián! Ez tényleg hülyeség, de az élet ilyetén alakulására az olimpiára kijutók azért hálásan gondolnak! Nincsenek magyarok, nem rossz az!!!

Miért kellett ez az áltatás? Amikor nem hogy ennyi, de még sokkal kevesebb szereplővel máshol sem ment a matekozásos Eb, vb vagy olimpiai részvétel? Nem a szokásos magyar pesszimizmus, csak minimálisan józan ész is azt diktálta: ez így kevés lesz. Különben meg sok sebből vérző volt ez a világbajnokság. De az elemzés ideje elmúlt, lehet gondolkodni, mit kell tenni azért, hogy a következő, 2020-as olimpián ott lehessen a női csapat.

Arra nem kell fogadnunk, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság a Rio de Janeiro-i útra lefoglalja az Airbus kétemeletes csodagépét!

Lehet, hogy elég lesz egy katonai repülőt lefoglalni.

Vagy egy mezőgazdasági repülőt!

Na, erre még fogadhatunk!

Fogadj most a női kézilabda-vb döntőjére!