Legyűrni a „spanyolfalat”


Magyarország1.80  döntetlen8.50  Spanyolország2.50
A Lengyelország elleni mérkőzés pont úgy alakult, ahogy vártuk: magabiztos játékkal nyert a magyar válogatott. Voltak ugyan olyan szakaszok, amikor kicsit alábbhagyott a lendület, de megérdemelt, sima győzelem volt „Jól védekeztünk, mozgékonyak voltunk, megállítottuk a lengyeleket. Ha Németh András nem cserél, akkor lehetett volna nagyobb arányú a győzelem, de természetesen játszatni kell azokat is, akik kevesebb szerepet kapnak” – mondja Kovács Mihály.

A Spanyolország elleni mérkőzés jó erőfelmérő lesz, mert a norvégokhoz és a dánokhoz hasonlóan (akikkel nem mellesleg ugyanabban a középdöntős csoportban leszünk) gyors kézilabdát játszanak.

„Nagyon gyors, harcos csapat a spanyol – mondja Kovács – az oroszokkal ők is szoros meccset játszottak, annyi volt a különbség, hogy ők kiharcolták az egygólos győzelmet. Roppant kellemetlen stílust képviselnek; kevés átlövéssel operálnak, viszont jók a betöréseik, jól kimozgatják a védőket a gyors keresztmozgásokkal. Nem lesz könnyű dolgunk. Mi sem vagyunk túl magasak, viszont a védelmünk elég mozgékony. Kíváncsi vagyok, hogy ezzel a védekezéssel hogyan tudjuk majd megállítani ezeket a fürge spanyolokat, mert az látszik, hogy egyáltalán nem gátlásosak, amit a játékvezetők megengednek, azt meg is csinálják. A védekezésük meg stabil, nagyokat ütköznek, a nagydarab orosz lányokat jobban meg tudták állítani, mint a mieink. Nem lesz könnyű föltörni a spanyol falat.”

Mindestre a magyar csapat már továbbjutott a középdöntőbe, de az nem mindegy, mennyi pontot viszünk magunkkal. Ezért is fontos lenne nyerni. Plusz ez a mérkőzés megmutatja, hogy a középdöntőben mire leszünk képesek.

Tipp: Magyarország @ 1.80


Norvégia1.70  döntetlen9.00  Dánia2.70
A dánok és a norvégok hasonlóan gyors, talán még gyorsabb kézilabdát játszanak, mint a spanyolok: „plusz ezeknél az északi csapatoknál az átlövések, illetve a szélről történő lövések is jellemzőbbek” – tudjuk meg Kovács Mihálytól.

A norvég csapat még mindig jó erőkből áll, de már nem ugyanarról a gárdáról van szó, mint 2-3 éve. „Pont az ilyen világversenyeken szoktak a dánok borost törni a norvégok orra alá. Hasonló stílusú, gyors kézilabdát játszanak, nem lennék meglepve, ha a Dánia legyőzné a Norvégiát – véli Kovács.

Ugyan Dánia csak az utolsó pillanatban tudott pontot menteni a románok elleni csoportmeccsen, de ez Kovács Mihály szerint annyira nem mérvadó: „A román válogatott is szervezett, jó csapat. Plusz két együttes egymás elleni eredményét nem szerencsés egy harmadik csapathoz viszonyítani. A románok stílusa nem fekszik a dánoknak, de a norvég csapaté feküdni fog nekik és ez fordítva is igaz.”

„Ezek az északi népek jól ismerek egymást, elég sok norvég játszik Dániában és fordítva. Elég jól ismerik egymást a játékosok, hasonló a mentalitásul és a kézilabdáról való felfogásuk. Viszonylag kevés technikai hibával nagyon gyorsan kézilabdáznak az északiak” – teszi hozzá a 183-szoros válogatott Kovács.

Tipp: Dánia @ 2.70

Eredő odds: 4.86