A Veszprém egy lépésre van a final fourtól


MKB Veszprém1.31  döntetlen11.00  Vardar Szkopje4.50
A két együttes múlt heti találkozóján a bakonyiak nagy lépést tettek a négyes döntő felé, mivel 29-26-ra nyertek a szkopjei katlanban. A vártnál talán kicsit simább volt a mérkőzés, a Veszprém végig egyértelműen kézben tartotta azt.

A hazai csapat táján az utóbbi időben minden szinte tökéletesen alakul. Palmarson is parádés formába került a szezon legfontosabb szakaszára és most már azt a színvonalat hozza, amiért a Veszprém szerződtette őt. Fontos még kiemelni, hogy mindkét kapus remek formában van, aminek az első összecsapáson is döntő jelentősége volt, mivel ezzel tudták megnyerni az összecsapást. Sabate számára az lehet a legfontosabb feladat, hogy motiválni tudja a játékosait, mert még nem dőlt el a párharc.

A vendégek számára az utóbbi időben igazi mumus lett a Veszprém. Előbb a SEHA liga megnyerésétől ütötték el őket most pedig jó eséllyel a kölni final fourtól fogják őket. Sterbik szerint nem egy kategória a két csapat, de azért ez nem feltétlenül igaz. A macedón gárdát is számtalan klasszis alkotja, de védekezésben az előző meccsen elmaradtak a várakozásoktól. Huszonkilenc gólt nem lehet otthon kapni ezen a szinten.

Szombaton egy szoros összecsapás várható annak ellenére, hogy a Veszprém idén már négy meccsből kétszer győzött és két döntetlen játszott a Vardarral.

Tipp: Vardar Szkopje +3,5 @ 1.80


Barcelona1.16  döntetlen14.00  THW Kiel7.00
A két együttes első mérkőzésén 29-24-re a németek győztek hatalmas meglepetésre. A visszavágón azonban óriási küzdelemre van kilátás.

A hazaiak számára óriási formajavulásra lesz szükség, mivel az előző mérkőzésen mindenki mélyen a tudása alatt teljesített. Egyedül Kiril Lazarov, aki hozta magát a hat góljával, de ő sem a megfelelő hatékonysággal tette ezt, mivel csak 50%-al lőtt. Kapuban se tudtak semmilyen extra teljesítményt hozni. A visszavágón mindenkitől 110%-ra lesz szükség. Ekkora különbséget máshogy elég nehezen lehet ledolgozni még egy Barca színtű csapatnak is.

A németek teljesítménye mindenkit óriási meglepetésként ért. Nem feltétlenül a győzelmük volt a meglepő, hanem a különbség. Gyakorlatilag nem is öt gól az a különbség, hanem inkább hat, mivel a Kiel játékát ismerve valószínű, hogy elfogják érni idegenben is a 24 lőtt gólt. A kapuban Landin világklasszis formában véd az előző találkozón nagyrészt neki, illetve a kilenc gólos Kleinnek köszönhető az előny. A Bundesligában is föltámadtak, bár ott azért a Löwen kezében van már a bajnokság. A szurkolóik számára így is álomszerű szezon lenne, ha ennyi sérüléstől sújtva is bejutnának a legjobb négy közé.

Mindenesetre egy fontos dolgot megjegyezhetünk. Német csapat nélkül még nem rendeztek final fourt és ez a hagyomány nagy valószínűséggel idén sem szakad meg.

Tipp: Kiel + 5,5 @ 1.75