Olimpia: A franciák megvédhetik a bajnoki címüket


Lengyelország4.00  döntetlen9.50  Németország1.43
A két csapat már találkozott egymással az ötkarikás játékok csoportküzdelmei alatt, akkor a németek győztek 32-29-re. Most két csalódott együttes találkozóját fogják rendezni a bronzmérkőzésen.

Előzetesen senki sem várta a lengyelektől azt, hogy ilyen messzire jutnak. A dánok ellen viszont rendkívül kiélezett meccset vesztettek el hosszabbításban. Nagy kérdés, hogy lelkileg és fizikálisan ez mennyit vett ki belőlük. Dujshebajevről azt tartják, hogy játékos központú edző és most erre szükség is lesz, hogy felrázza a fiait. Vélhetően azért motiváltak lesznek, mivel ebből a gárdából jó pár játékosnak ez az utolsó esélye, hogy érmet nyerjen (pl. Bielecki, Lijewski). 1972 óta nem vittek haza érmet a lengyelek és akkor is egy bronzérem jött össze nekik. Ennek a csatának nem ők az esélyesei, de bebizonyították már, hogy bárkit képesek megverni.

A németek szintén egy végletekig kiélezett meccset vesztettek el a franciák elleni elődöntőben (29-28). Narcisse az utolsó másodpercben tette tönkre az álmaikat. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ezt a bronzérmet begyűjtsék. Kuhn fantasztikus teljesítmény nyújtott, 7 góljával a mezőny legeredményesebb játékosa volt. Minden posztra két azonos szintű játékossal rendelkeznek, de ez nem lehet faktor ezen a meccsen, mivel az ellenfél edzője is forgatja a csapatát rendszeresen. Amit azonban észre lehet venni a játékukon az az, hogy a mérkőzések utolsó negyed óráját nagyon jól bírják a franciák ellen is hat gólos hátrányt sikerült ledolgozniuk.

Tipp: Gólok 58,5 felett @ 2.38


Dánia4.25  döntetlen10.00  Franciaország1.40
A torna előtt ez volt az a döntő amire mindenki számított viszont az itt nyújtott teljesítmények alapján azért a skandinávok fináléba jutása kisebb meglepetéssel ér fel. Egyébként még a csoportban a franciák magabiztos 33-30-as győzelmet arattak ellenük.

A franciák eddig szinte tökéletes tornát futnak. A fiatal játékosok beértek főleg Porte, aki képes volt kiszorítani Abalót a jobb szélről, de teljesítményével rászolgált erre, mivel az egyik, ha nem a legjobb francia játékosról van szó. Az elődöntő után a döntő sem néz ki könnyebb feladatnak. Omeyer közel a negyvenhez is fantasztikus teljesítményt nyújt és mellette a rutinos játékosok, mint Karabatic illetve Narcisse az, aki egy-egy holtponton képes átlökni a gárdát. Legutóbb döntőben a két együttes a dániai Eb-n találkozott, ahol a franciák egy mai napig legendás mérkőzésen tíz góllal győzték le a dánokat. Ez a teljesítmény sokak szerint minden idők legjobb produkciója volt egy döntőben. Ez azért biztosan ott motoszkál az ellenfelük fejében.

A dánok játéka eddig nem igazán tudott összeállni, de erejüket mutatja, hogy ott vannak a döntőben. Támadásban jól muzsikálnak viszont a védekezésük és ezzel arányosan a kapusteljesítményük nem az igazi. Landin, aki a világ egyik legjobb kapusa eddig csak keresi önmagát és nem képes egy igazán jó mérkőzésre, de mikor jöhetne neki ki a lépés, ha nem a döntőben. Mikkel Hansen viszont a szokásos üzemmódba kapcsolt a tornán. Rengeteg gól és gólpassz fűzhető a nevéhez. Rajta kívül még fontos láncszem a támadásokban Mensah Larsen illetve a skandinávokra jellemző csodálatos szélső játék.

A csoportban rendkívül egyoldalú vereséget szenvedtek, de Gudmur Gudmundson szövetségi kapitánynak vélhetően van valami a tarsolyában, amivel képesek lehetnek elhódítani az aranyérmet. Így is már történelmi tettek hajtanak végre ugyanis Dánia még nem nyert férfi kézilabdában olimpia érmet, de ha már lúd, akkor legyen kövér gondolhatják a játékosok.

Tipp: Dánia +2,5 @ 1.98