Férfi kézi-Eb: Már csak a matematika maradt


Svédország1.35  döntetlen10.50  Magyarország4.40

A két válogatott legutóbbi meccse számunkra nagyon fájdalmas volt, mert a londoni olimpián találkoztunk az elődöntőben, ahol egy nyerhető mérkőzést vesztettünk el 27-26-ra. Ekkora téttel most nem bír a találkozó, de mindkét fél számára nagyon fontos mérkőzés lesz ez.

A mieink abban az esetben juthatnak ki a riói olimpiára, ha legyőzzük Svédországot és a fehéroroszok megverik a macedónokat, de maximum csak három góllal többel nyerhetnek, mint mi, illetve Norvégia megnyeri az egész tornát vagy döntőt játszik, mert akkor ők automatikusan kvalifikálnak Rióra. Bonyolult a képlet, de sajnos csak ez a matematikai esély maradt. A skandinávok számára már jóval egyszerűbb a dolog, mert egy győzelemmel nagy valószínűség szerint elérik az olimpiai selejtezős helyet.

Mindkét fél a tegnapi teljesítményére alapozhat hisz mi egy nagyon szoros mérkőzésen kaptunk ki 31-29-re a spanyoloktól, ők pedig 28-28-as döntetlen játszottak északi szomszédjaikkal.

A magyar válogatottnál végre lehetett látni azt a tüzet, amit oly sokszor hiányoltunk ezen a versenyen. Nagy László is azt nyilatkozta, hogy lehet építeni erre a teljesítményre. Nagy Kornél kicsit elégedetlenebb volt már hisz tényleg egy nyerhető meccs volt, de ő szavaival élve „belenyúltak a bírok a végén a meccsbe”. Sajnos ezzel sem lehet vitatkozni. Dujsebajev számára is fontos volt a mérkőzés, mivel eddig kilátástalan volt a játékunk, de most már lehet látni a fényt az alagút végén. Ami a svédek elleni találkozót illeti, egy igazi ki-ki meccsre lehet számítani, ahol fontos lehet az is, hogy mi három órával többet tudtunk pihenni a korai kezdés miatt.

Ellenfelünk kicsit hasonló cipőben jár, mint mi. Igazán nagy sztárjátékossal nem rendelkeznek, ellenben nagyon erős a csapategység. Ezen a világversenyen berobbant viszont egy óriási tehetség: a 19 éves Lukas Nilson, akit az Alingsasból le is igazolt a világ egyik legjobb csapata, a Thw Kiel. Számunkra ismerős lehet Jonas Kjallman illetve Andreas Nilson, akik a magyar bajnokságot erősítik. Ők hárman a svédek legveszélyesebb játékosai és kulcsfontosságú lesz, hogy mit tudunk velük kezdeni.

Az utolsó meccsen nagyon jó lenne egy szép búcsú a jövőre való tekintettel. A fiatalok a spanyolok ellen megmutatták, hogy lehet rájuk számítani csak még idő kell nekik és az egész szakmai stábnak. Egy győzelem egy ilyen fontos mérkőzésen bizonyosan nagy lökést adna a következő világversenyre.

Tipp: Magyarország +4 @ 1.74