Férfi kézi Eb: Izland ellen kellene javítani


Magyarország 2.50, döntetlen 9.00, Izland 1.78

Bíztunk benne, hogy valami csoda folytán sikerül egy bravúros eredményt kiharcolni vasárnap. Ez nem sikerült, a világbajnok spanyol válogatott nem igazán engedett teret a magyar csapatnak. Kikaptunk 34-27-re, ez nem a világ vége, de azért bőven szolgált tanulságokkal a mérkőzés.

Mindenképpen javulnunk kell védekezésben, félidőnként 17 gólt kapni még akkor is nagyon sok, ha Mocsai Lajos már az Európa-bajnokság előtt jelezte, hogy védőkből bizony hiány van a csapaton belül. Viszont ez egyáltalán nem magyarázat arra, hogy miért hagytunk ki annyi helyzetet (még akkor is, ha a Sierra ihletett formában védett) ez egyszerűen olyan luxus, amit senki ellen nem engedhetünk meg magunknak.

Főleg az ellen az izlandi válogatott ellen, amely 31-26 arányban legyőzte Norvégiát. Eddig is tudtuk, hogy Izland masszív csapat, de ez az eredmény azt mutatja, hogy nem árt majd résen lennünk. Egyébként ők is részt vettek egy felkészülési tornán az Eb előtt, Németországtól súlyos vereséget szenvedtek (32-24), Ausztriát és Oroszországot viszont megverték (utóbbit csak egy góllal).

Utoljára a londoni olimpián játszottunk velük, akkor epikus csatában (ki ne emlékezne rá?) a hosszabbításban győztük le őket 34-33-ra. Ez talán most is erőt adhat, de nem árt figyelembe venni azt sem, hogy ezt megelőzően zsinórban háromszor kikaptunk tőlük. Európa-bajnokságban utoljára 2006-ban diadalmaskodtunk ellenük. A kincstári optimizmusnak köszönhetően a magyar győzelemre tippelünk, de azért lehetne még csemegézni a különböző fogadási opciók között.

Tipp: Magyarország nyeri a mérkőzést @ 2.50

Magyarország – Izland, egymás elleni eredmények a közelmúltból

2012.08.08. Olimpia, Magyarország – Izland 33-34 (hosszabbítás után)

2012.01.22. Európa-bajnokság, Magyarország – Izland 21-27

2011.01.14. Világbajnokság, Magyarország – Izland 26-32

2008. 01.23. Európa-bajnokság, Magyarország – Izland 28-36

2006. 01.29. Európa-bajnokság, Magyarország – Izland 35-31

2004. 01.23. Európa-bajnokság, Magyarország – Izland 32-29

Azt gondolod, hogy te értesz a legjobban a kézilabdához? Nyerj minél magasabb szorzón és nyerj készpénzt, bónuszt vagy ingyen pörgetést!