Szingapúri Nagydíj: Megéri a Red Bull és a Sauber jó szereplésében gondolkodni


Érdekes dolgok történhetnek Szingapúrban, ha lemegy a nap, fölgyúlnak a fények és elkezdődik a verseny. A Formula 1 egyetlen éjszakai versenyén gyakran történnek váratlan dolgok.

A szingapúri pálya nem hosszú, alig több mint öt kilométer, de tele van kanyarokkal (összesen 23!) és a haladási irányt szabályozó falak miatt elég szűk is. Így aztán a Marina Bay a pilótákat és autóikat egyaránt igen durván próbára teszi. Bár a verseny sötétedés után kezdődik, a hőmérséklet magas, a párás levegő pedig leszívja a versenyzők energiáit – a futam ráadásul alsó hangon két óráig tart.

A föntebb vázolt körülmények tükrében már érthető, hogy miért hibásodik meg/törik össze annyi autó a szingapúri futam alatt és miért jön be menetrendszerűen minimum egyszer a Safety Car.

Innentől kezdve senki ne lepődjön meg azon, hogy az eddig brillorzó Mercedes nem fogja magát különösebben megeröltetni azért, hogy ezen a flúgos futamon különösebben jól szerepeljen majd. Egyébként tizenkét hónappal ezelőtt az egyik autójuk bedöglött itt, még mielőtt a verseny elkezdődött volna – ezt követően egészen a monzai futamig kellett arra várnunk, hogy az egyik Merci komolyabban meghibásodjon.

Persze ettől még a Mercedes toronymagas favoritja ennek a futamnak (is). Lewis Hamilton győzelmére kevesebb, mint másfélszeres szorzó van 1.48, míg Nico Roseberg sikerére már jóval magasabb az odds 3.25. Ugyanakkor ez a két pilóta is verhető, ezt láthattuk Malajziában és Magyarországon is, éppen ezért elég csábító a Sebastian Vettel futamgyőzelmére kínált odds 9.00, aki nem mellesleg a legutóbbi öt futam során igen jól szerepelt.

 

A Red Bull lesz a fekete ló?

Ugyanakkor ezen a futamon nem a Ferrari lesz a Mercedes legnagyobb vetélytársa. A Red Bull háza táján már régóta úgy emlegetik ezt a Szingapúri Nagydíjat, mint azt a versenyt, ami minimálisra csökkenti a Reanult motor miatti hátrányukat és kihasználhatják a Red Bull autók erősségeit, úgymint a leszorító erő, tapadás és a fékrendszer. Amúgy a csapat taktikai motorcserét hajtott végre a monzai futam előtt – ezért meg is kapták a büntetést – de pont emiatt most frissebb motorokkal vághatnak neki a futamnak.

Durva oddsok vannak a Red Bull pilótáinak győzelmére: Daniel Ricciardo 46.00, aki egyébként három futamot nyert tavaly, de Daniil Kvyat sikerére még durvább 61.00. Talán nem tudnak olyan teljesítménnyel előrukkolni, amivel legyőzik majd a Mercedeseket, de az egész biztos, hogy eléggé megszorongatják majd őket és ha a Safety Car bejön majd, akkor egy igen erős pozicíban ragadhatnak majd. De ha mégsem így lesz, akkor a 4.00 arra, hogy Ricciardo a dobogón végez, illetve 6.00 Kvyat esetében megér egy misét.

 

A top tíz titka

Mivel a Mercedes pilótáinak sikerére nincs túl magas szorzó, érdemes tüzetesebben megvizsgálni a többi oddsot. Így egyből szemet szúrhat ez a szorzó 16.00, ami igen jó arra nézve, hogy a Sauber pilótái az első tízben végeznek majd.

Az istálló versenyzői eddig kétszer tudták ezt teljesíteni ebben az évben – Ausztráliában és Chilében – és a legutóbbi három versenyen igen közel álltak ehhez: tízedik és tizenegyedik hely Mogyoródon, ugyanez Belgiumban, illetve a kilencedik és tizenharmadik hely Monzában (ez a tizenharmadik pozíció is csak azért, mert Felipe Nasr defektet kapott az utolsó körben). Az már csak hab a tortán, hogy ennél a csapatnál is megvan az, amit úgy hívnak szépen, hogy „szignifikáns aerodinamikai letisztultság”. Dacára a pilótáik tapasztalatlanságának, Marcus Ericsson és Felipe Nasr jól ismeri a pályát, úgyhogy érdemes lehet arra tenni, hogy az első tízben végeznek.

Keith Collantine a Formula One blog F1 Fanatic szerzője