Mika Häkkinen: Az első kanyar talányai és malajziai emlékek


A FIA úgy határozott, hogy egyik pilótát sem bünteti meg a szingapúri baleset miatt és ez egy helyes döntés. Különleges körülmények uralkodtak azon a futamon. A versenyzők előzőleg még soha nem tapasztalhatták meg, hogy milyen a vizes pálya egy éjszakai F1 versenyen és esélyük sem volt reálisan felmérni a távolságokat, illetve a reflektorok fénye alatt felspriccelő víz is újdonságként hatott.

Kimi Räikkönen határozott rajtja meglepte Max Verstappent és Sebastian Vettelt. Max nem számított arra, hogy Kimi egyszer csak felbukkan belül és Seb igencsak meglepődött, amikor kettejük hirtelen ott termettek mellette. Ez egy sima baleset volt, semmi több és a legnagyobb büntetés az volt ennek a három pilótának, hogy még az első kanyar előtt véget ért számukra a verseny. 

Sokan beszélnek arról, hogy Lewis Hamilton kényelmes előnyre tett szert és borítékolható az újabb világbajnoki címe. Ugyanakkor a 28 pontos előny szinte semmi, könnyen gyökeres fordulatot vehet a történet. Tavaly például pont Malajziában mondott csődöt a Mercedes motorja és ez a világbajnoki címébe került neki. Előzőleg is láthattunk már nagy meglepetéseket és biztos vagyok benne, hogy most is fogunk.


A Szingapúri Nagydíjon a Mercedes ölébe pottyant a siker, főleg, hogy a Ferrarik és a Red Bullok mögött végeztek az időmérőn – ám abban is biztos vagyok, hogy a futamot egy jó eredmény reményében kezdték. Gyakran látni, hogy a pilóták hibáznak Szingapúrban még akkor is, ha száraz a pálya. Ilyen annak a futamnak a természete. A Safety Car jelenléte sok mindent befolyásol, viszont biztos vagyok abban, hogy a Mercedesnél volt forgatókönyvük minden eshetőségre. A végén viszont egyáltalán nem kellett aggódniuk.

Malajziába érkezve alighanem a Ferrarinál is csak a pozitívumokat nézik majd és azon dolgoznak, hogy faragjanak a ponthátrányukból. Az autók teljesítménye miatt biztos nem kell aggódniuk, szerintem megint kellőképp versenyképesek lesznek és a Red Bulltól is ezt várom. Malajziában fontos az autók hátsó stabilitása. Bár sokan csak a hosszú egyenes szakaszok fontosságát látják, figyelembe kell venni a szűk kanyarokat is: a pálya egész középső szektora csak arról szól, hogy milyen gyorsan tudod ezeket bevenni.

Ez lesz az utolsó Malajziai Nagydíj és nagyon jól emlékszem arra, amikor először utaztunk Sepangba 1999-ben, mert a létesítmények minősége azt tükrözte, hogy jókora összeget öltek a fejlesztésekbe. Bár az első futamon sikerült a dobogón végeznem, soha nem élveztem igazán ott a versenyzést, mert nem éreztem kellően dinamikusnak a pályát. Nehéz volt alkalmazkodni a körülményekhez. Ez volt az első igazán meleg időben rendezett Fomrula-1 esemény és emlékszem, hogy egy kör után, új gumikkal, kevés üzemanyaggal legalább egy másodperccel lassabb voltam a vártnál. A párás meleg hatása a gumikra és az autó teljesítményére elég világos volt és könnyen galibákat okozhatott.

Most sok csapat – köztük McLarenes barátaim is – már a 2018-ra szánt motorokkal érkezik Malajziába. Ez többek közt azt is jelenti, hogy a beszállítók már gőzerővel készülnek a következő idényre. Az új motorok bejelentése nagy izgalmat keltett, de igazából semmi nem történik másképp ahhoz képest, ahogyan azt a múltban láthattuk. Ez csak annak a hatása, hogy az összes csapat a lehető legjobb partnerekkel akar együtt dolgozni.

Amikor 1993-ban elkezdtem versenyezni a McLarennél, akkor a csapat azt a Ford Cosworth motort használta, amivel Ayrton Senna öt futamot nyert. Aztán télen elkezdtük tesztelni a Lamborghini V12-es motorját Silverstone-ban és Pembrey-ben. Nagyon gyors volt és nagyszerű volt vezetni, de akadtak vele problémák is, például a fogyasztás tekintetében. Végül a Peugeot motor mellett döntött a csapat, de azt egy év után lecserélték teljesítménybeli problémák miatt. A Mercedes-Benzzel lettünk partnerek, akiknek mindkét világbajnoki címem köszönhettem.

Semmi új nincs a változásokban, ez csupán része a siker felé vezető útnak és az egyik oka annak, amiért nehéz sikereket elérni a sportban. A Formula-1 világában pedig minden apró részletnek a helyén kell lennie, ha győzni akarsz.