F1: Räikkönen–Vettel pilótapáros a Red Bullnál?


A héten terméstesen minden a túlfújt lufikhoz hasonlóan kipukkanó Pirelli gumikról szólt a Formula–1-ben, mután Silverstone-ban vasárnap összesen hatan kaptak defektet – köztük négyen bal hátsót – a Brit Nagydíjon látszólag teljesen ártalmatlan szituációban. A Pirelli, amely nagyon nehéz helyzetben van, hiszen teszt nélkül kell 15-20 körig kitartó gumit készítenie azok után, hogy a tavalyi abroncsok túl jóra sikerültek, rögtön elkezdte a felelősség hárítását, hiszen törmelékre, illetve a kerékvetőkre fogta a dolgot – utóbbiak évek óta ugyanolyanok, úgyhogy erről ennyit –, aztán a villámgyorsan lefolytatott vizsgálat lezárultával folytatta a másra mutogatást. A nyomozás ugyanis feltárta, hogy a bal hátsó defektet elszenvedő pilóták csapatai felcserélték a hátsó gumikat, aminek elég komoly jelentősége van, hiszen Silverstone extrém módon veszi igénybe az abroncsokat, így az asszimmetrikusan legyártott hátsó gumik között elég nagy a tulajdonságbeli különbség, de a Pirelli még azt is kifogásolta, hogy a csapatok túl alacsony guminyomást és túl agresszív dőlésszöget választottak – ezeket szigorúan kellene szabályozni a véleményük szerint, na persze –, és a kerékvetőket is nagyon merészen támadták a pilóták.

Oké, rendben, de ettől még nem kellene elszállniuk a gumiknak, ez ugyanis igen balesetveszélyes pláne ebben sportban, ami eleve nem gyerekjáték. Mivel a Német Nagydíjig csak egy hét állt az FIA, a Pirelli és az F1 többi szereplőjének számára, hogy megoldást találjanak, az olasz gumiszállító az acélköpenyes abroncsok helyett a tavaly már bevált kevlárköpenyes gumikat szállítja majd a Nürburgringre, a Magyar Nagydíjig pedig lesz idő és lehetőség tesztelni, és megtalálni a megfelelő megoldást a szezon második felére.

A Nürburgring hazai pálya a világbajnoki címvédő Sebastian Vettelnek, aki vasárnap az élmezőnyből kivételesen nem gumiprobléma, hanem váltóhiba miatt kellett, hogy feladja a versenyt, és aki még soha nem tudott nyerni Németországban, most viszont mindenképpen győzelemmel szeretne visszavágni a hétvégi 25 pontos bukta után. Az erőviszonyokból adódik, hogy ő a hétvége favoritja (futamgyőzelme 2.75-szörös pénzt fizet), de nagy kérdés, hogy az idei Red Bull mihez kezd majd a farzsebből előhúzott gumikkal. A csapat szerint egyébként a mostaninál csak jobb lehet a helyzet, hiszen a Milton Keynes-iek – akikről egyébként az egyre erősebb Mercedesben már-már kihívóvá előlépő, a futamgyőzelem lehetőségétől vasárnap defekt miatt eleső Lewis Hamilton, az előttünk álló hétvége második legesélyesebb pilótája (@ 4.50) a tahóság határát súrolva szinte csak azt nem mondta, hogy nevetséges, hogy egy energialöttyös csapat előzze a Mercedest (amúgy gyakorlatilag ezt mondta) –, szóval a Red Bull nem kezelte eddig túl jól a 2013-as abroncsokat, tehát nekik igazából nincs veszíteni valójuk az alternatív abroncsokkal.

Ha nem lenne a Pirelli-botrány, akkor egyébként mindenki csak a Red Bullról beszélne, ugyanis az lenne a téma, hogy vajon ki fogja megörökölni a szezon végén a Le Mans-sorozatra váltó Mark Webber pilótaülését. Miután Christian Horner csapatfőnök talán elterelő hadműveletként, talán nem, de bedobta a kalapba Kimi Räikkönen nevét, rengeteg szurkolót és szakembert foglalkoztat az, hogy ennek mennyire lehet realitása. Sokak szerint, mivel a Red Bull csapata Vettel köré épül, nem lenne jó megoldás egy másik, ekkora formátumú egyéniséget a csapathoz vinni. Noha hivatalosan nincs csapatsorrend az osztrák licenccel versenyző istállónál, ahol az egyik pilóta egy háromszoros világbajnok, ott kimondatlanul is ő viszi majd a prímet, és egy másik ambíciózus, világbajnok vagy nyíltan a világbajnoki címre törő versenyzővel könnyen létre jöhet egy újabb Senna-Prost vagy Hamilton-Alonso szituáció – persze, a McLaren azért mégis más kategória, hiszen szerencsére ők sportot űznek pilótáik versenyeztetéséből. Tény az is, hogy Räikkönen és Vettel nagyon jó haverságban vannak egymással, és egyik pilóta sem csinál túl nagy ügyet abból, hogy ki a csapattársa, mindkettő leginkább önmagával és csak a győzelemért versenyez. Räikkönen ugyan jól érzi magát a Lotusnál, és valamivel kevesebb szponzori kötelezettség hárul rá, mint ami a Red Bull sofőrjeire, de azért őket sem fojtják meg a kötöttségek. Mivel minden pilóta az elérhető legjobb autóban akar ülni, úgy gondolom, Raikkönenen nem fog múlni a váltás, a kérdés csak az, hogy a jövő évi újraírt szabályok mellett is ennyire erős lesz-e a Red Bull?

Tipp: Räikkönen 2014-ben a Red Bull pilótája lesz @ 2.45


A nyár közepe nem nagyon kedvez a futball vagy a tenisz rajongóinak, így itt a lehetőség, hogy jobban teljen az idő mire a kedvenc bajnokságaid újra elindulnak! Fogadj minél több sportágra, hogy minél nagyobb bónuszt zsebelhess be: július minden hetében 5000Ft bónuszra tehetsz szert!