F1: Most akkor a Mercedes?


A szezonnal kapcsolatos legfontosabb kérdésre, miszerint ki lehet a Red Bull és Sebastian Vettel első számú vetélytársa az évad hátralévő részében, akár már a Belga Nagydíjon választ kaphatunk, ugyanis amennyiben a Mercedes itt is jó versenyt fog futni, akkor valószínűleg idén gyakorlatilag az összes hátralévő versenyen a győzelemért harcolhat.

Közben egyébként azt is rebesgetik, hogy a jövő évre bevezetésre kerülő turbómotorok fejlesztése alapján úgy áll a helyzet, hogy a Mercedes néhány évre döntő fölénybe kerülhet, vagyis Lewis Hamilton hozzászokhat ahhoz az érzéshez, amelyet eddig csak egyszer, a legutóbbi nagydíjon, a Hungaroringen élhetett át, ahol végre egy Mercedes cockpitjében is győzni tudott – azok után, hogy csapattársa, Nico Hülkenberg már két GP-győzelmet is aratott az idei szezonban.

A Pirelli-botrány, illetve a tesztbotrány után az új típusú gumiabroncsok első számú haszonélvezője a Mercedes istálló lehet. Az abroncsokhoz való viszonya miatt az egy körön a mezőny leggyorsabb autóinak számító ezüst nyilak a futamokon versenyképtelen voltak az év első szakaszában, de mivel sikerült előrelépniük a gumik kezelését illetően, illetve mivel néhány olyan pályát is útba ejtett a sorozat, amely jóval kíméletesebben bánik a papucsokkal, három győzelem is összejött a csapatnak.

Amennyiben azonban az abroncsokat igencsak ígénybe vevő Spa-Francorchamps-ban is az élmezőnyben lesz a Mercedes az új típusú, kevláröves Pirelliknek köszönhetően, akkor szinte biztos, hogy a hátralévő futamokon sem lesz gumiproblémájuk, tehát Hamilton 48 pontos lemaradása ellenére nyugodtan megkísérelheti, hogy Vettel nyomába eredjen – ha pedig utolérni nem tudja, de dominálja a szezon záró szakaszát, és amennyiben a pletykák beigazolódnak, akkor akár egy új korszakot alapozhat meg ezzel az eredménysorral, ahogyan tette azt Vettel és a Red Bull 2009 második felében.

Konzervatív tipp a futamra: Hamilton nyeri a Belga Nagydíjat @ 3.75

Bevállalós tipp a szezonra: Hamilton nyeri a versenyzői világbajnokságot @ 7.00