Tizenkét év után Derbi a Magyar Kupában is


A legjobb nyolc közé jutás a tét a Magyar Kupában. Még három másodosztályú klub is versenyben van, így különösen pikáns, hogy már a legjobb 16 között összesorsolták a Fradit és az Újpestet.

Ferencváros 1.60, Döntetlen 3.85, Újpest 4.50

Ez a párosítás legutóbb a 2001/2002-es idényben jött össze kupamérkőzésen, akkor egy végletekig kiélezett meccsen a lilák jutottak tovább 11-esekkel! A kupaküzdelmek során igazi mumusnak számít a Ferencváros számára az UTE, hiszen utolsó győzelmüket 35 éve, 1978. Augusztus 29-én aratták.

Legutóbbi bajnoki összecsapásuk alkalmával FTC siker született, de az Üllői úti csapat azóta a mérkőzés óta csak keresi önmagát (a 3-1-es diadal óta Ricardo Moniz fiai mindössze egy győzelmet arattak a bajnokságban). Ez a kupaösszecsapás kiváló esély arra, hogy a Ferencváros önbizalma visszatérjen, hiszen az Újpest idén is a NB1 mezőnyek második felének tagja és az örök ellenség elleni esetleges siker mindig hatalmas lelki töltetet adhat.

Természetesen a két csapat mérkőzése kiemelt kockázatú biztonsági szempontból, de mivel egy hét múlva visszavágó, így a lehetőségekhez mérten megfontoltan kell játsszanak a felek.

A tabellán elfoglalt helyezésük és mutatott játékuk alapján is az FTC a mérkőzés esélye, főleg úgy, hogy az eltiltásából visszatérő Besic is Moniz mester rendelkezésére áll. A másik oldalon is van visszatérő, Dusan Vasiljevics rutinja sokat számíthat a középpályán.

Konzervatív tipp: Kétesélyes tipp (döntetlen esetén a tét visszajár) @ 1.22

Közepes kockázatú tipp: Félidő döntetlen @ 2.35

Merész tipp: Félidő/teljes idő X/1 @ 4.75