Öt jó tipp a Vladimir Klicsko vs. Anthony Joshua összecsapáshoz


Vladimir Klicsko nyeri a 7-12 meneteket – 7.50

Ha Anthony Joshuának (AJ) nem sikerül megállatnia Vladimir Klicskót az első hat menetben, akkor bajba kerülhet. Ugyanis Klicsko összesen már 358 menetet bokszolt le pályafutása során, míg Joshua csak 44-et. Még 2015 decemberében hét menetig jutott Anthony Joshua a Dillian Whyte elleni összecsapáson – ez volt a legtöbb, amit eddigi profi karrierje során bokszolt – és akkor igencsak egy fáradt, kiábrándult bokszolót láthattunk, akinek alig maradt már ereje. 

Ha Klicsko ellen ugyanilyen sokáig tart majd a meccse, akkor kiderül, hogy valójában mennyire jó bokszoló. Mennyire fárad majd el? Képes lesz megtartani a nyugalmát? Be tudja majd osztani az erejét, főleg ha majd beleszalad egy-két pofonba? Mert azt tudjuk, hogy Klicsko képes minderre. Ha az ukrán állva marad a meccs első fele után, akkor utána eljön az ő ideje.

 

Anthony Joshua nyeri az 1-6 meneteket – 2.88

Nehézsúlyú bokszról lévén szó, egy jól irányzott ütés bármikor véget vethet az egész meccsnek. Joshua nem másolhatja le azt, ahogyan Tyson Fury annak idején letaszította a trónról Klicskót, inkább azokra az erényeire kell fókuszálnia, melyek hozzá segítették ahhoz, hogy már a 19. meccsén ilyen messzire jutott – ez pedig első sorban a nyers erő. 

Fury az agilitásával és a váratlan helyezetőkből bevitt ütésekkel verte meg Klicskót, viszont Josuha korántsem olyan sokoldalú bokszoló, mint Fury és egyszerűen muszáj azt nyújtania, amiben a legjobb, ez most nem a kísérletezés ideje. Ha ez összejön neki, akkor nehéz elképzelni azt, hogy bárki – még az ukrán óriás is – állva maradna vele szemben.

Ugyanakkor Klicsko ütései (melyek kétségtelenül a legjobbak a nehézsúlyú boksz történetében) folyamatosan betalálhatnak, szóval Josuhának türelmesnek kell lennie, amíg kitapasztalja azok hatótávolságát. Éppen ezért vannak a legmagasabb oddsok arra, hogy az ötödik és a hatodik menetben nyer majd AJ kiütéssel..

 

Az összes menetet megtartják – NEM 1.30

Ez egy kiváló opció azoknak, akik kis oddsra szeretnek nagy összeget tenni. Az előbb vázolt teóriák alapján – azaz Joshua elintézi Klicskót a meccs első felében vagy a másodikban kikap – nem valószínű, hogy az összes menetet láthatjuk majd. Ha mégis így lesz, akkor pontozással alighanem Klicsko lesz a győztes 7.00.


 

 

Klicsko padlóra kerül, de nyer 11.00

Megint visszautalván a fönti sorokra, valószínűleg Joshua lesz jobb a küzdelem elején és Klicsko pedig a végén. Az sem kizárt, hogy az ukrán majd a padlót is közelebbről megvizsgálja majd. 

Egy ilyen nagyságrendű küzdelemnél ez simán benne van a pakliban. Ez a legnagyobb boksz esemény a tavalyi Sergey Kovalev vs. Andre Ward összecsapás óta, ahol a roppant erős orosz a második menetben padlóra küldte amerikai vetélytársát, mielőtt kiengedte kezéből a győzelmet. Egy hasonló forgatókönyv most sem elképzelhetetlen.

 

Klicskót diszkvalifikálják – 101.0

Ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt az ukrán előzetesen eltervezte és Klicskónak ki kell találnia valamit, akkor egy dolog jöhet nála számításba: az összeakaszkodás. Ez amúgy is jellemző rá és emiatt a nem túl kedves szokása végett nem futott be nagy karriert az USA-ban.

A meccs bírója, David Fields amerikai és már nem egyszer diszkvalifikált bokszolókat. A legemlékezetesebb ilyen eset a Roberto Acevedo vs. Ray Robinson csatában történt még 2007-ben, amikor Acevedót folyamatos szabálytalankodások indokával zárta ki. Persze az összeakaszkodás nem minősül szabálytalanságnak, de a folyamatos használata már az. Előfordulhat, hogy Klicsko már nem tud majd más eszközhöz nyúlni? Kevés rá az esély, de attól még megtörténhet és egy kis téttel is nagyot kaszálhatunk ezen.