Hoki vb: A legjobb nyolc csatái


Csehország1.75  döntetlen4.70  USA3.80
Majdnem kiestek az amerikaiak, de végül csak becsúsztak a csoportjukon belül az első négybe. A szlovákokkal mérkőztek az utolsó fordulóban, és ha rendes játékidőben nyertek volna északi szomszédjaink, akkor a pontegyenlőségnél számító egymás elleni eredmény nekik kedvezett volna. Végül 2-2-vel ért véget a 60 perc, ám dacból behúzták azért a szlovákok.

Össze kell kapnia magát az USA-nak, ha menni akarnak még egy kört a vb-n. Főleg, mert a csehek az ellenfelek, akik megverték még a házigazda oroszokat is (igaz az első forduló óta azért magukra találtak a ruszkik). Csak ennek köszönhetik a csoportelsőséget, ugyanis a dánoktól kikaptak büntetőkkel, a letteket meg csak így tudták megverni. Így itt is holtverseny alakul ki, ami a cseheknek kedvezett a 3-0-s első forduló miatt.

Tavaly ez a két csapat a harmadik helyért játszott és akkor az USA diadalmaskodott. Ráadásul egy sima 3-0-val húzták be a bronzérmet érő helyet. Most meglepődnénk egy ilyen kimenetelen.

Tipp: Mindkét csapat szerez legalább két gólt @ 1.83


Finnország1.14  döntetlen9.75  Dánia15.00
Északi csata következik, de valószínűleg elég egyhangú lesz. Főleg, hogy a finnek lenullázták Kanadát az utolsó csoportmérkőzésen. Fergeteges játékkal, 4-0-ra verték a juharleveleseket. Sorsdöntő meccs volt pedig, hiszen a csoportelsőségről döntött a találkozó. Nagy vb esélyessé léptek ezzel elő a finnek.

A dánok az óriási hajrájuknak köszönhetően kerültek a legjobb nyolcba. Az utolsó három mérkőzésükön a megszerezhető kilenc pontból hetet sikerült elérniük. Még a csoportelső cseheket is meg tudták verni, így megérdemelten lehetnek a negyeddöntőkben. Bár sok esélyük nem lesz a megtáltosodó finnek ellen. Tavaly is játszottak egyet és ott se tudtak hozzászagolni a meccshez (3-0).

Tipp: Laine gólt lő @ 2.18


Kanada1.45  döntetlen5.75  Svédország5.45
Annak köszönhetően, hogy Kanada elbukott az utolsó csoportmeccsén a finnek ellen, a jóval keményebb svédeket kapták a dánok helyett. Össze kell szedni Perry-éket a padlóról, mert túl sokat voltak emberhátrányban a kiállításaik miatt. Ettől függetlenül még mindig ők az esélyesek, hiszen mégiscsak a hoki hazájáról beszélünk.

Brassard, Taylor Hall, Matt Duchene és Corey Perry számítanak a legnagyobb sztárjaiknak és hozzák is a kötelezőt, hiszen előbbi kilenc, a többiek pedig már nyolc pontot gyűjtöttek fejenként. A finn fiaskó ellenére még mindig a torna egyik esélyesének számítanak ilyen nevekkel.

A svédeknél a detroiti Nyquist és a columbusi Wennberg szállítja a pontokat (8). Nagyrészt nekik köszönhetően futottak be a harmadik helyre, de oda is voltak várhatóak, hiszen a csehek és oroszok nagyobb erőt képviseltek a csoportban. Ki is kaptak tőlük.

Sok minden szól Kanada mellett, de mint láttuk, ők sem mehetnek biztosra.

Tipp: Kanada 3,5 gól felett @ 1.97


Oroszország1.06  döntetlen16.00  Németország25.00
A magyar válogatott az utolsó meccsen szívvel-lélekkel küzdött a németek ellen a bennmaradásért. Ám az utolsó három percben feléjük billent a mérleg nyelve. Így aztán a csoportunk harmadik helyére ugrottak és megkapták az oroszokat.

Azokat az oroszokat, akiknek nehezen indult be a játék a vb elején. Az első meccsen ki is kaptak és végül az újoncnak számító Kazahsztánt is nehezen tudták megverni, majd lealázták a letteket és a dánokat. Aztán kiesett a Washington Capitals az NHL rájátszásából.

Ez azért lehet fontos, mert két napra rá, hogy Ovechkin, Kuznetsov és Orlov kiesett az NHL playoffjából már az oroszok mezében korizgatott a jégen. Ezzel szinte elfoglalta az első sort a Washington, de persze plusz zsenialitást hoztak az egyébként se gyenge repertoárral rendelkező csapatba.

Egyelőre nem ugrottak fel a pontlista tetejére. Nem is csoda, hiszen négy meccsel kevesebbet játszottak, mint például a Shipachyov – Panarin kettős, akik már 13-12 ponttal állnak a pontszerzők élén.

Az esélyekről sokat nem kell beszélnünk, az oddsok is megmutatják kik a favoritjai a találkozónak. Főleg hazai pályán.

Tipp: Németek 1,5 gól alatt @ 1.41