Fa Cup: Premier League vs. Championship


A legjobb 16 közé jutás a tét a hétvégén megrendezésre kerülő FA Kupa fordulóban. Mindössze egyetlen párosításban találhatunk egyaránt Premier League csapatokat, de hat olyan párharcot is láthatunk, ahol az élvonalbeli csapatok egy Championshipben szereplő gárdával mérkőznek meg.

Bournemouth 8.50, Döntetlen 4.75, Liverpool 1.35

A Bournemouth jelenleg a másodosztály 16. helyén szerepel, mely annak köszönhető, hogy a 2014-es évben még nem sikerült nyernie a csapatnak. A legutóbbi nyolc mérkőzésükön ennek ellenére pusztán kétszer kaptak ki, illetve az FA Cup harmadik körében 4-1-re verték a negyedik vonalból érkező Burton Albiont. A Pool hat pont lemaradásra van a dobogótól, az Aston Villa ellen legutóbb 2-0 arányú hátrányból sikerült pontot menteni. Kétségtelenül ők a mérkőzés esélyesei, de nagy arányú győzelemre nem számíthatunk.

Tipp: Liverpool @ 1.35

Bolton Wanderers 2.55, Döntetlen 3.20, Cardiff City 2.70

Két olyan párosítás is található a hétvégi kínálatban, ahol az oddszokat szemlélve nem a Premier League szereplő csapat az esélyesebb. Ennek oka az, hogy a Cardiff City jelenleg utolsó helyen tanyázik a bajnokságban, idegenben ráadásul egyetlen, szeptemberi Fulham elleni győzelmet tudnak felmutatni. A Bolton borzasztóan kezdte az idényt, az első 10 fordulóban nem tudtak nyerni, azóta viszont elindultak felfelé. Még mindig a mezőny hátsó harmadában találhatóak, de hazai pályán mindössze három vereséget szenvedtek el, mind 1-0 arányú volt. Az osztálykülönbség ellenére a mérkőzés háromesélyes, akár újrajátszás is elképzelhető. Az előző fordulóban a Cardiff meglepte idegenben a Newcastle-t, de a Bolton is nyert már egyet otthon, a szintén második ligás Blackpool ellen.

Tipp: Döntetlen @ 3.20

Southampton 1.26, Döntetlen 5.75, Yeovil Town 10.00

A Southampton váratlanul szoros meccsen jutott tovább az előző fordulóban, a másodosztályú Burnley 4-3-as kiverését követően egy most alacsonyabban elhelyezkedő Championship ellenfél jön szembe. A Yeovil utolsó előttiként kieső helyen áll, tíz meccsből hatszor kapnak ki átlagosan, emiatt nehéz elképzelni, hogy meglepetést okoznának a hétvégén. Támadóegységük még az alacsonyabb osztályban is a leggyengébb, 26 forduló alatt mindössze 21 gólt szereztek.

Tipp: Alatt 3.5 - Igen @ 1.58

Wigan Athletic 2.00, Döntetlen 3.35, Crystal Palace 3.65

A címvédő Wigan annak ellenére esélyesebb, hogy a másodosztályban szerepel, és valószínűtlen, hogy képes lesz küzdeni a feljutásért. Az előző körben ismétlésre kényszerültek a harmadosztályú Milton Keynes Dons ellen, annak ellenére, hogy mindkét mérkőzésen 3-3 gólt lőttek. A hazaiak jó formát mutatnak, pusztán egy vereséget szenvedtek el az elmúlt hét fordulóban, melyet stabil védelmének köszönhet az egyesület. Meccsenként kerek egy gólt kapnak, ami a Championship negyedik legjobb teljesítménye, a fegyelmezett védelem ráadásul a Premier League legrosszabb támadóival néz farkasszemet. A Palace 14 rúgott góljából pusztán ötöt szerzett idegenben, így gólesőre nem számíthatunk. Szoros meccs várható, ahol az sem kizárt, hogy egyetlen gól dönt a továbbjutás sorsáról.

Tipp: Félidő - Döntetlen @ 2.08

Manchester City 1.09, Döntetlen 9.00, Watford 25.00

A tavalyi döntős Manchester City kellemetlen ismétlésre kényszerült a Blackburn Rovers ellen, de hazai pályán végül sima 5-0 arányú győzelmet aratott ellenfele felett. A Watford is döntetlent hozott össze az első meccsén, de otthon már könnyedén győzte le a Bristol City-t a Championship jelenlegi 15. gárdája. A helyezésből látszik, hogy nem az élmezőny tagjai, október óta pusztán két meccset tudtak nyerni. Érdekesség, hogy legutóbbi hat idegenbeli mérkőzésük mindegyike döntetlennel végződött, de a hazai pályán remeklő City ellen nem sok esélyük van.

Tipp: Hendikep 0-2-es kezdéssel - Manchester City @ 1.75

Birmingham City 3.60, Döntetlen 3.30, Swansea City 2.05

A Swansea érdekes helyzetben van a bajnokságban, hiszen három pont választja a 10. és az utolsó helytől egyaránt. Ezek ellenére hatalmas bravúrt végrehajtva ejtették ki a Manchester Unitedet az Old Traffordon, így Birmingham városában is ők az esélyesek. A hazaiak pusztán 12 pontot szereztek hazai pályán, utoljára október 1-én a Milwallt sikerült legyőzni a St Andrew’s Stadionban. Meg kell említeni, hogy a Swansea sincs élete formájában, hiszen a legutóbbi 10 összecsapásukból pusztán egyszer nyertek, de a már említett kupabravúrt kár lenne veszni hagyni.

Tipp: Swansea @ 2.05

Chelsea 1.24, Döntetlen 5.75, Stoke City 12.00

Mindkét Premier League csapat másodosztályú ellenféllel szemben jutott tovább, és a sorsolás szeszélyének köszönhetően, ez az egyetlen szín Premier League mérkőzés a fordulóban. A Stoke idegenben gyakorlatilag vállalhatatlan teljesítménnyel rukkol elő a szezon során, egy győzelem és két döntetlen mellett nyolc vereség a mérlegük. Ha ezt megszorozzuk azzal, hogy a Chelsea hazai pályán veretlen, akkor nem merész országos egyesnek nevezni az összecsapást. Ami mégis bökheti a londoniak csőrét, hogy a december 7-én megvívott találkozójukat a Stoke nyerte 3-2-re hazai pályán, egy az utolsó pillanatban lőtt Assaidi góllal.

Tipp: Hendikep Kezdése 0-1 - Chelsea @ 1.62

A hét tipp eredő oddsza: @ 82.51, melyet 7 HATOSOK rendszerben érdemes megjátszani.