Zajlik az alapszakasz


Montreal Canadiens1.78  döntetlen4.05  Carolina Hurricanes3.90
A tavalyi konferencia-döntős hazaiak hasonló szezont futnak eddig, mint tavaly. A rájátszásba jutó helyek közepe tájékán helyezkednek, jelenleg ötödikek a Keleti Konferenciában, de nagyon szoros a mezőny.

A Montrealnak a mindössze tizenhatodik Carolinát kell megvernie odahaza. Jól hangoltak a mérkőzésre, hiszen utolsó meccsükön kitömték a regnáló bajnok Kings-t.

Pacioretty, Plekanec, Subban hármas 22 pontot termelt eddig fejenként. Aminél persze van jobb trió, de ez is kiemelkedő.

A hazaiak csupán néggyel lőttek több gólt, mint kaptak, ami azért valljuk be elég gyenge. Utolsó egymás elleni mérkőzéseiket egyébként a kanadaiak nyerték, méghozzá simán.

A Hurrikánok, mint már említettem utolsó helyen állnak Keleten. Öt meccse nem tudtak nyerni, pedig szoros mérkőzéseket játszanak, de még egy döntetlent is nehezen tudnak kiharcolni. Mentségükre szóljon, hogy két nagyon fontos sérültjük van: Alexander Semin és Jordan Staal.

Tipp: Montreal vezet az első harmadban @ 2.43


Chicago Blackhawks1.88  döntetlen3.90  Minnesota Wild3.65
A tavalyi nyugati negyeddöntő visszavágója következik. AKkor ugyan 4-2-vel az esélyesebb Chicago jutott tovább, de nem volt sok különbség a két csapat között.

A Minnesota pechjére a Chicago rendkívüli formában fogadja őket. Az utolsó 10 meccsükből kilencet hoztak a szeles városiak, egyedül a NY Islanders tudta őket meglepni. Tapadnak a Ducks-ra, de még mindig négy pont a hátrányuk van.

Patrick Kane a legeredményesebb játékosuk 29 ponttal. Utána a már gyerekkora óta vele játszó Jonathan Toews jön huszonöttel. A sztár páros végül átvette az irányítást a pályán, ez hiányzott év elején is.

Hatalmas küzdelem várható a meccsen ugyanis a liga két legtöbbet kapura lövő csapata játszik egymásellen. Viszont a Vadaknak a védelmük se rossz: ők kapják a legkevesebb kapura lövést.

A Minnesota egyébként tízedik nyugaton és sok pénzt nem tennék a győzelmükre ma sem. Meglátjuk, mire megy Zach Parise és bandája a bajnok esélyes otthonában.

Tipp: Gólok 5,5 felett @ 2.20 

Eredő odds: 5.35