Nagy meccs a rájátszásért


Colorado Avalanche2.75  döntetlen3.75  Minnesota Wild2.30
Kőkemény rangadó lesz ez, ugyanis ezek közül a csapatok közül fog kikerülni a Nyugati konferencia utolsó rájátszásba jutó csapata. Nagy nyomás nehezedik tehát rájuk, de fittyet hányva erre azért elég jó formát tudnak hozni.

A Colorado az utolsó tíz meccséből hatot megnyert, viszont két nappal ezelőtt a kikaptak otthon a Phily-től, akik a másik konferencia nyolcadik helyére hajtanak. Az Avalanche utolsó vereségét talán az is okozhatta, hogy Duchene és MacKinnon térd problémák miatt kihagyták a találkozót. Egy napon dőltek ki ők ketten és Gelinas, aki még nem térhet vissza Patrick Roy vezetőedző szerint.

Pedig be kellene húznia ezt a meccset a hazaiaknak, hiszen a Minnesota három pont előnyben van velük szemben a nyolcadik helyen és bár egyel többet játszottak a vendégek, elhúzhatnak öt ponttal és ez az alapszakasz vége előtt 6-7 meccsel fontos előny lehet.

A Colorado pechjére a Wild nagyon jó formában van. Az utolsó négy találkozójukat megnyerték és az áldozatok között volt a Chicago és a Los Angeles is. Parise is felébredt már, az utolsó meccsükön pont vágott egy mesterhármast a Calgary ellen. Ráadásul csak egyetlen sérültjük van Ryan Carter személyében.

Idén már négyszer játszott egymás ellen ez a két gárda és abból hármat a Minnesota nyert, egyet a Colorado, de azt az egyet is csak hosszabbítás után.

Tipp: Gólok 4,5 felett @ 1.70


Toronto Maple Leafs3.20  döntetlen3.80  Boston Bruins2.05
A Toronto a Keleti konferencia utolsó helyezettje és már minden mindegy alapon játszanak. Tele vannak sérülttel és úgy néz ki, lesz pár távozó/érkező a nyár folyamán. A világ egyik legértékesebb klubjáról beszélünk a múltja miatt, de amit az utóbbi években nyújtanak az borzasztó és már eljutottak odáig, hogy tavaly hosszú-hosszú évek után nem volt teltház a mérkőzéseiken. Odavitték Mike Babcock sztáredzőt, de egyelőre ő se tudott csodát tenni, hiába a mostani formájuk (3 győzelem zsinórban).

Most viszont esélyesei is lehetnének a mérkőzésnek, hiszen a Boston mintha szándékosan bukni szeretné a rájátszást. Pár fordulóval ezelőtt még a harmadik helyen ficánkoltak, most pedig egy pontra vannak attól, hogy az első nyolcon kívül találják magukat. A formahanyatlás okát egyelőre csak találgatni lehet, de a lehető legrosszabbkor jött ez nekik.

A Toronto ideális ellenfél lehet arra, hogy újra felálljanak a padlóról a Bocsok.

Tipp: Bergeron gól @ 2.95