Még nem dőlt el a Ducks és Predators párharca


Tampa Bay Lightning2.10  döntetlen3.85  NY Islanders3.20
Épphogy továbbjutott a Florida ellen az Islanders, egyből jöhet a következő ellenfél. Három napot tudtak mindössze pihenni, ami nem sok egy kiélezett párharc után.

A New York-i csapat 4-2-vel búcsúztatta végül a Floridát és ez bravúrnak számít, hiszen a Panthers élvezhette a pályaelőnyt. Egy elképesztő Tavares teljesítmény kellett ahhoz, hogy továbbjussanak. A gárda csapatkapitánya az utolsó percben egyenlített ki a rendes játékidő lejárta előtt, aztán a második hosszabbításban meg is nyerte a találkozót és egyben a párharcot a New Yorknak.

A Tampa jutott tovább elsőként az első fordulóból, miután a Detroitot ütötték ki 4-1-gyel. Ennek már hat napja, szóval kellően kipihenhették magukat Kucherovék. Az sem hátráltatta őket a jó játékban, hogy a csapatkapitányuk Steven Stamkos kidőlt egy kis időre és azt mondták, hogy idén már nem fog jégre lépni. Ehhez képest tegnapelőtt már edzett.

Rajta kívül J.T. Brown sérült még a Lightningból, de neki az egész második kört ki kell hagynia.

Az idei alapszakaszban háromszor találkoztak egymással és kétszer a New York nyert. Bíztató lehet a csata előtt, hogy ezen a három összeütközésen összesen 23 gólt ütöttek a csapatok.

Tipp: Gólok 4,5 felett @ 1.74


Anaheim Ducks2.00  döntetlen3.85  Nashville Predators3.45
Ez a meccs lesz az utolsó még az első fordulóból. Kalandos úton jutottak el idáig a csapatok, hiszen az első két mérkőzést a Ducks otthonában rendezték és a Nashville nyerte mind a kettőt. Aztán pályacsere volt és a Kacsák zsinórban behúztak hármat, majd sikerült egyenlítenie a Predatorsnak a hatodik meccsen és most jöhet a minden eldöntő utolsó csata.

Az első két meccs után húzott egyet a Ducks edzői stábja és betették John Gibson helyére Frederik Andersent, hogy kipróbálják, hogyan véd a fiatal hálóőr. Nos, egyelőre a második legkevesebb gólt kapja meccsenként a rájátszásban, 95,5%-os a védési hatékonysága, ami szintén a második helyre elég a ligában és már volt egy shootoutja is. Minden tekintetben csak egy ember múlja felül, a washingtoni Branden Holtby.

Egyelőre az Anaheim sztárja, Corey Perry tudása alatt teljesít a maga 4 pontjával hat meccsen, ám Ryan Getzlaf se büszkélkedhet az 5-tel. De a Nashville-nél még ennél is rosszabbul állnak a pontvadászok, ugyanis a megtestesült lövő erő, Shae Weber vezeti a házi pontlistát négy ponttal.

Kiélezett csata volt várható erre a párharcra és meg is kaptuk. Hátradőlhetünk és élvezhetjük az utolsó mérkőzést, hogy aztán eldőljön, ki találkozik a San Joséval a következő fordulóban.

Tipp: Vendégek 2,5 gól alatt @ 1.48