Kezdődhet a rájátszás!


Houston Texans2.40  Kansas City Chiefs1.60
Kegyetlen dolog a playoff, hiszen a Kansas 11-5-el végzett az alapszakasz végén úgy, hogy tízet nyertek zsinórban (és még mindig tart a sorozat). Mégis a Houston játszhat otthon, ugyanis ők 9-7-es összesítéssel megnyerték az idén rém gyengére sikerült AFC Déli csoportját a Kansas meg „csak” wild-card pozícióba jutott be.

Ha jobb mérleget hoztak volna össze Watték, akkor most akár nem is lenne muszáj játszaniuk, de szerintem ennek is örülnek, hiszen csak az utolsó fordulóban dőlt el, hogy nem fejeződött be számukra a szezon.

Ehhez csupán annyi kellett, hogy megverjék otthon a Jacksonville Jaguars csapatát, akik érdekes szezont futottak és az egyre jobban működő támadóalakulatukkal jövőre beleszólogathatnak a Houston és az Indianapolis versenyfutásába.

JJ Watt extra teljesítménnyel rukkolt elő. A forduló előtt az oaklandi Khalil Mack vezette a sack listát, de a Houston védelmének arca gondolt egyet és háromszor sackelte Blake Bortlest az utolsó meccsen, így aztán az élre ugrott és ott is zárt (17,5 sack). A kezdeti botladozások után összekapta magát a defense és év végére a liga harmadik legkevesebb yardját engedik a texasiak. Plusz segítség, hogy visszatérhetett az elsőszámú irányítójuk Brian Hoyer személyében.

A vendégek szezonja a lehető legrosszabbul indult: 1-5-el álltak, mikor megsérült Jamaal Charles a franchise egyik arca. A running back egész szezonra kidőlt és már-már kilátástalanná vált a Kansas idénye. Aztán valami olyat húztak, hogy azóta tart a győzelmi sorozatuk.

Alex Smith 20 TD passzal és 7 interceptionnel fejezte be a szezont. Valamint két futott touchdownt is magáénak tudhat. Spencer Ware és Charcandrick West pedig tökéletesen helyettesítette a kidőlt sztárjukat, így nem állt le a futójáték a Chiefsnél.

A szezon első fordulójában már találkozott a két csapat, akkor még a Kansas nyert 27-20-ra és akkor is idegenben. Most már nagyobb bravúr kell áttörni ezt a houstoni falat.

Tipp: Összes TD 3,5 felett @ 1.40


Cincinnati Bengals2.28  Pittsburgh Steelers1.65
Csoportellenfelek a rájátszásban. Egy hónapja sincs, hogy egymással játszottak és most újra összekerültek. A Pittsburgh az utolsó pillanatban jutott be a playoffba a New York Jets veresége miatt. Az idei évük a sérültekről szólt, például Le’Veon Bell idén már nem léphet pályára. Az offense mégis jól működik. Helyenként. Van, amikor csődök mond, például két hete a Baltimore ellen, amikor a Jets kezébe adták a sorsukat. Szerencséjükre Rex Ryan visszavágott a Bills-szel volt csapatának.

A rájátszásban pedig számolni kell a Steelers-szel; Antonio Brown közel volt az egy évben elkapott passzok rekordjához. Talán majd jövőre megdönti, ha BigBen egész évben egészséges lesz. Ezen múlik majd, hiszen a csereirányítók alig dobtak felé.

Bell helyettesítőjének, DeAngelo Williams-nek a játéka egyelőre kérdéses, de a Bengals-nak nagyobb sérültje van még nála is. Andy Dalton úgy fest, még mindig nem térhet vissza, így hát AJ McCarron újfent lehetőséget kaphat. Most már a 14. hét óta ő lép pályára kezdő irányítóként, de nem vall kudarcot a 6 TD passzával és a két darab eladott labdájával. Az biztos, hogy McCarronnak van önbizalma, ugyanis első pályára lépése után Tom Brady-hez hasonlította magát. Mármint, hogy ő is így került pályára, egy sérülés miatt.

Idén már kétszer találkozott egymással a két csapat és eddig mindig a vendégek nyertek. Egy a Cincinnatinek és egy a Pittsburgh-nek. De az irányító mizériák döntötték el ezeket a meccseket, hiszen mikor kikapott a Steelers otthon, az az első meccse volt Roethlisbergernek a sérülése után. Amikor a Bengals kapott ki hazai pályán, akkor meg McCarronnak kellett beugrania. Reméljük ez most nem a sérülteken fog eldőlni.

Tipp: Antonio Brown TD @ 1.80

Eredő odds: 2.52