Kanadai derbivel startol az NHL


Az első napon nyolc együttes indul el a 82 mérkőzéses alapszakasz vége felé, a rájátszás irányába. Két meccset választottunk ki a négyből, egy vérbeli kanadai derbit és egy pikánsnak ígérkező rangadót.

Toronto Maple Leafs2.70  döntetlen3.85  Montreal Canadiens2.30
Valami nagy kezdődhet a Torontónál. Ennek az alapköve az edző, Mike Babcock (akit amúgy rengeteg pénzért csábítottak a klubhoz, nyolc év alatt közel 50 millió dollárt kasszíroz a szakvezető). Tíz éven át vezette a Detroit Red Wings-t és olyan csapatot épített oda, hogy csak na: 2008-ban Stanleyt is nyert velük.

Hogy a jégen ki lesz a vezéregyénisége ennek a csapatnak, az még majd kiderül, de elmondhatjuk, hogy ez egy jó lépés volt a Maple Leafsnél és két-három éven belül akár rájátszás-csapat is lehet belőlük. A 76.00-szoros odds egyelőre nem azt sugallja, hogy sok esélye lenne a végső győzelemre. Persze ez nem is lehet elvárás velük szemben.

A másik oldalon lévő együttest nem kell bemutatni. A Montreal tavaly elvérzett a rájátszás második körében, az előtte való évben pedig az elődöntőben. Lassan talán odaérnek a fináléba is. Mindenestre jó pénzt kapnánk érte, ha ők nyernék meg a Stanley Kupát idén (17.00).

A Pacioretty és Plekanec által vezetett támadósor és P.K. Subban vezérelte védelem nem fog bukni a nyitómeccsen, Kanada legnagyobb derbije ide vagy oda. Egyébként a két csapat először 1917-ben találkozott a jégen és a mostani mérkőzés lesz történetük 801. összecsapása.

Tipp: X2 @ 1.44


Chicago Blackhawks2.20  döntetlen3.80  New York Rangers2.90
Ez a két csapat is szép történelmet tudhat maga mögött. Mindkét egyesület 1926 óta vitézkedik a ligában és ketten együtt tíz Stanleyt gyűjtöttek be (6-4 a Chicago javára).

Az utolsót tavaly majdnem egymás ellen sikerült vívniuk, de végül a Rangers elbukott a Tampa Bay ellen a konferencia döntőben – a Chicago örömére, mert talán nehezebb dolguk lett volna egy tapasztaltabb gárda ellen.

A nyáron történt egy-két változás a hazaiak keretében. El kellett engedni néhány játékost, hogy beférjenek a fizetési sapka alá. Nem is kis neveket sikerült kitenni a keretből: Sharp, Oduya (Dallasban folytatják mindketten), Brad Richards (Detroit) és Brandon Saad (Colombus) is távozott a csapattól.

A fizetési sapka érában még nem volt címvédés és 2009 óta egy csapat se tudott két egymást követő évben döntőbe jutni. Ez valószínűleg a Blackhawks-nak se jön majd össze, hiába az ő bajnoki címvédésük tűnik a legesélyesebbnek az oddsok alapján (9.50).

A másik oldalon, a New York Rangers tavaly rekord mennyiségű pontot gyártott az alapszakasz során (113).

Az uborkaszezonban elengedték a cserekapust, Cam Talbotot az Oilersbe, plusz sajnálatos módon Martin St. Louis visszavonult és többet nem láthatjuk a jégen. Hagelint pedig Etemre cserélték, hogy legyen hely a sapka alatt.

A legnagyobb változás azonban mégsem a pályán történt: hosszú idő után Glen Sather GM lelépett és Jeff Gordon fogja helyettesíteni mostantól.

A New Yorkiak nagy dobása már évek óta várat magára; majd idén talán? Mondjuk, tavaly is ezt hittük.

Tipp: Rick Nash gól @ 2.85

Eredő odds: 4.10