Felébredt a Tampa Bay


Tampa Bay Lightning1.76  döntetlen4.10  Edmonton Oilers4.00
A két csapat tíz napja játszott egymás ellen és 3-2-es győzelmet ért el a Tampa idegenben. Viszont ez elég nehézkezesen történt meg, ugyanis az utolsó harmadban lőtték mind a három góljukat. Ez a fordítás nagy lendületet adott nekik, hiszen azóta se kaptak ki és most zsinórban a hatodik győzelmükért hajtanak majd a jégen.

Kucherov és Stamkos szállítja a győzelmeket a csapatnak, ők állnak a házi pontlista élén 37 illetve 35 egységgel és ezeket most gyarapíthatják, hiszen az Edmonton a liga harmadik legtöbb gólját kapó csapata.

Három hiányzója van a hazaiaknak: Boyle, Ohlund és Vermin. A vendégek ebben is rosszul állnak, hiszen a tavalyi 1/1-es draftolt Connor McDavid még mindig nem tért vissza, bár állítólag még az All-Star meccs előtt újra pályára léphet.

Már a hatodik helyre jöttek fel a hazaiak és ilyen formában nem voltak még idén, szóval nem sok esély jósolandó az Oilers-nek, de mint minden cikk végére, ide is ide lehetne írni, hogy ez az NHL és ez annyit tesz, hogy bármi megtörténhet.

Tipp: Stamkos gól @ 2.28


LA Kings2.15  döntetlen3.85  Dallas Stars2.95
A Nyugati Konferencia második és harmadik helyezettje csap össze. Kicsit ellentétes formát mutatnak, ugyanis a Kings az utolsó tíz meccséből hetet tudott megnyerni, míg a Dallas csak hármat és ezért még inkább feljöhetnek a hazaiak a második helyen álló vendégekhez.

A liga két legtöbbet kapura lövő csapatairól van szó: átlagosan 32,1 lövést küldenek kapura és a Dallas ezt jól kihasználja, hiszen a legtöbb gól az övéké (152). Viszont kapusteljesítményben már nem állnak jól a vendégek; Lehtonen 90,9%, Niemi pedig 91,3%-al véd, míg a hazaiaknál Jonathan Quick 92,3%, de még Halak (a Kings második számú kapuvédője) is jobban véd a dallasiak kapus duójánál. Ezek kicsi különbségek, de elég sokat számítanak egy 82 mérkőzéses alapszakaszban.

A Kings ezért is és a mezőnyjátékosok jó védekezése miatt is az egyik legkevesebb gólt kapja. Csak a Washington jobb náluk ebben a mutatóban. Talán mondhatnánk, hogy a brutál erős támadók a liga elit védők elleni párharc lesz a mai.

Ritka eset az, amikor egy csapat két játékosa is felfér a pontlista dobogójára, ám ez most a Dallasnak sikerült. Jamie Benn és Tyler Seguin ott vannak Patrick Kane mögött, bár mára már jócskán lemaradva. A Kingsnél Kopitar és Toffoli szerezte a legtöbb pontot eddig, hát ma ezeket növelhetik a nem túl acélos védelemmel szemben. Az emberelőnyökkel is vigyázni kell, hiszen mind a két csapat 20% felett használja ki őket.

Tipp: Gólok 4,5 felett @ 1.58

Eredő odds: 3.60