Bajban az alapszakasz győztese


Washington Capitals–Pittsburgh Penguins
Nagy bajba kerültek a fővárosiak annak ellenére, hogy a Penguins legjobbja, Sidney Crosby nem is játszott a negyedik mérkőzésen. A harmadik meccsen ugyanis a Capitals hátvédje, Niskanen akkora ütést mért rá, hogy kisebb agyrázkódása lett a kanadainak, így nélküle kellett megvívni a találkozót. Így se sikerült nyernie a Capitalsnak pedig a helyzeteik megvoltak, viszont Marc-Andre Fleury egyelőre ihletett formában véd és remekül játszik az egész pittsburghi keret.

Gondolta volna valaki, hogy Jake Guentzel, a 22 éves center ekkora hatással lesz a playoffra? A Pingvinek egyik legjobbjáról van szó. Természetesen csak Malkin mögött, hiszen az orosz már 16 pontnál jár a kilenc lejátszott meccsén.

Tehát 3-1 az állás a vendégek javára, akik rövidre zárhatják ezt a párharcot és rápihenhetnek kicsit a konferenciadöntőre, ha sikerül most nyerniük most Washingtonban.

Úgy tűnik ez a pittsburghi támadósor még a liga egyik legjobb kapusának is sok. Rég voltak Holtby számai ilyen alacsonyan, 91%-kal se véd, de a csapat többi tagjának is villantania kéne valamit, főleg Ovechkinnek. Egyrészt azért, hogy ne hazai pályán essenek ki, másfelől meg egy huszáros hajrával még versenyben maradnának – igaz, ehhez három találkozót kéne hozniuk sorozatban. Ez nem lehetetlen, csak nagyon nehéz.

Tipp: Gólok 5,5 felett 2.12


Ottawa Senators–New York Rangers
A hazai pálya előnyével rendelkező Ottawa élni tudott a jobb kiemelés adta lehetőséggel és az első két meccsét sikerült megnyernie odahaza. Utána viszont New Yorkban a Rangers összeroppantotta őket.

Kettő 4-1-es Rangers győzelem után mehetnek vissza a csapatok Ottawába, ahol Erik Karlsonékon ismét győzelmi kényszer van. Karlsson egyébként a negyedik mérkőzésen összeszedett egy kisebb sérülést, de Boucher edző már a találkozó során mondta, hogy vissza fog térni a meccs közben, ha szüksége lesz rá. Ergo bevethető lesz az ötödik találkozón is.

Kelleni is fog, hiszen nélkülözhetetlen a Senators számára egy jó Karlsson. Most is a legtöbb pontot szerző játékosok között van, Bobby Ryannel és Derick Brassarddal együtt.

A playoffban odateszi magát a volt Rangerses Brassard és a az egykori Szenátor Zibanejad is: mindkettejük csapata legtöbb pontját szerezte. Most döntse el az ember, hogy ki járt jobban a cserével.

Ami döntő tényező lehet a párharc hátralévő részében, az Henrik Lundqvist, a svéd hálóőr teljesítménye, aki az utóbbi két találkozón zseniálisan védett. Ha ezt a formáját át tudja vinni a kanadai fővárosba is, akkor könnyen lehet, hogy átveszi a párharcban a vezetést a New York.

Tipp: Zuccarello gólt szerez 3.75