Super Bowl visszavágóval nyit az NFL


Denver Broncos2.43  Carolina Panthers1.59
Óriási kérdés, hogy sikerül-e Newtonéknak egy újabb majdnem tökéletes évet összehozni. Mindössze kétszer kaptak ki tavaly, egyszer az alapszakasz utolsó előtti fordulójában az Atlantától, egyszer pedig a Super Bowlban az aktuális ellenfelüktől.

Nagy jövés-menés nem volt a keretben, de a tavalyi év egyik legjobbja, Josh Norman át tette székhelyét a fővárosba, Washingtonba. Viszont van egy nagy visszatérőjük is, Kelvin Benjamin személyében. A fiatal elkapónak az egész tavalyi szezont ki kellett hagynia és úgy sikerült a Carolinának majdnem tökéletes idényt hoznia, hogy az elsőszámú elkapójára nem is számíthatott.

Persze kellett ehhez Super Cam MVP formája is, amit borzasztóan nehéz lesz megismételnie idén. Főleg a Broncos elleni első meccsen, hiszen láthattuk, hogy szinte bedarálták a Panthers offensét.

Igaz, a Broncos is gyengült. Von Miller (Super Bowl MVP) végül megkapta a zsák pénzt, ami járt neki, de voltak mellette távozók a védelemből. Talán azért gyengült annyira ez a defense, hogy Newton jobban ficánkolhasson ellenük.

A támadóalakulatról pedig elég annyit elmondani, hogy az elsőszámú irányító egy a tavalyi draftról elhozott hetedik körös fiatalember lesz, Trevor Siemian, a másodikszámú pedig az idei első körös cetlis Paxton Lynch. Nem lepődne meg senki, ha a Carolina több labdaszerzést csinálna a találkozón.

Tipp: Jonathan Stewart TD @ 2.10


Philadelphia Eagles1.52  Cleveland Browns2.60
Két gyengébb csapatról van szó. A Cleveland a liga alsófelében van már jó ideje, de az Eaglesnek akadnak kiemelkedő évei, amikor a kiegyenlítettségéről híres NFC East divízióból sikerült rájátszásba jutniuk.

Na, ez valószínűleg most nem az az évük lesz, hiszen a kezdőirányítójukat, Sam Bradfordot, Teddy Bridgewater sérülése miatt elvitte a Vikings. De nem jártak rosszul, hiszen elég jó draft cetliket kaptak cserébe és Sam Bradford egyébként se tartozik a legjobbak közé, ez már kiderült.

Így hát az idei draftról elhozott ½-es Carson Wentz fog kezdeni majd a Philly offensében. Sok célpontja nem lesz, de még jó is kisülhet a fiatal irányító korai mélyvízbe dobásából.

A Cleveland ellen lehet esélyük. Bár a legújabb Browns irányító most épp a Washingtonban kegyvesztetté váló Robert Griffin III és elég jó összhangban volt elkapóival a preseason meccsek alatt. Természetesen nem lehet rájátszás esélyekről beszélni még. Újfent a liga hátsó felében fognak végezni.

Tipp: Pontok száma 39,5 alatt @ 2.17


Arizona Cardinals1.42  New England Patriots2.95
Brutális rangadót rendeznek hétfő hajnalban, ugyanis két tavalyi konferenciadöntő vesztes csap össze. Ha rendeznének bronzmeccset ők vívhatták volna, és most van pár ok, amiért a Cards a favoritja a találkozónak.

Kezdjük azzal, hogy a jó öreg Tom Brady-t végül eltiltották négy meccsre, a két éve húzódó labdaeresztős ügye miatt. Aztán el lett tiltva ugyanúgy négy meccsre az egyébként sérült passzsiettető Rob Ninkovich is, tiltott szerek használata miatt. Úgy gondolta inkább 100%-osan tér majd vissza Brady oldalán. Viszont van komolyabb sérült is méghozzá Dion Lewis személyében, aki az elsőszámú running backnek számít már Bostonban. De még Danny Amendola játéka is kérdéses az első héten. Az egyetlen pozitívum hogy Gronk és Edelman jelenleg nem sérült.

Négy meccs Jimmy Garoppolo vezetésével és egyik sem lesz sétagalopp, de a négy ellenfél közül az Arizona képviseli a legnagyobb játékerőt még akkor is, ha Larry Fitzgerald, a Cardinals elkapó zsenije kénytelen kiülni az első meccset térdbántalmai miatt.

Ettől függetlenül lesz kinek dobálnia Carson Palmernek. Malcom Floyd például nagy-nagy szeretettel fogja várni a lasztikat, de a kézügyességgel megáldott futó, David Johnson is életveszélyes lehet a Pats számára.

Alig várják már Brady visszatérését, pedig még el sem kezdődött a büntetése.

Tipp: Arizona nyer és 47,5 pont alatt az összpontszám @ 2.85