NFL: Nyakunkon a kezdőrúgás!


Bár már négy hete folynak a preseason meccsek, az csak amolyan bemelegítés. Aminek néha nagy ára van. Vizsgáljunk meg pár csapatot, melyeknek nem jöttek jól ezek a mérkőzések és olyanokat is, ahol nagy játékost húztak a szezon során!

Kezdjük a sort talán a tavalyi bajnokkal, a Denver Broncos-szal, ahonnan egy élő legenda vonult vissza Peyton Manning személyében. Egy döccenőmentesnek nem mondható alapszakasz után Super Bowl győzelemig vezette a kiváló védelemmel rendelkező Broncost. Ezzel ő ellovagolt a naplementébe és átadta a stafétabotot, Osweilernek, aki köszönte szépen és sértődöttségből inkább ugyanannyi pénzért aláírt Houstonba, ahol korántsem egy ugyanolyan erős gárdával dolgozhat tovább.

Így aztán használható irányító nélkül maradt a Denver, ezért az első kör vége felé el is hoztak egyet a draftról Paxton Lynch személyében, mellette megszerezték még Mark Sanchezt. A háttérben pedig ott volt még Trevor Siemian is. Az előszezonban annyira meggyőző volt a harmadikszámú irányító, hogy végül ő fogja kivezetni a csapatot a Panthers elleni első meccsre – ez a szezon nyitómeccse lesz, és majd kitérünk rá egy külön beharangozóban is.

A Denver címvédésére egyébként egyelőre elég kicsi esélyt látnak a fogadóirodák, egyrészt mert tapasztalatlan irányítókkal vágnak neki az évnek, másrészt meg ritkán van címvédés az NFL-ben, de ha valaki megérez valamit, akkor egy nagy zsák pénzt szakíthat, hiszen jó combos odds van rájuk 19.00.

A Carolina Panthers tavaly majdnem tökéletes alapszakaszt futva csinált egy majdnem tökéletes rájátszást. Az utolsó meccsen fagyott le Cam Newton és csapata. Newtonnak kiemelkedő éve volt és nehéz lesz megismételnie mindezt. Nem véletlenül söpörte be az alapszakasz MVP címet. Sok mozgás nem volt a Panthersnél a nyár folyamán, viszont így is ők az egyik legesélyesebbek az idei nagydöntő megnyerésére 9.00.

A Tom Brady mizéria végére pont került. Négy meccsre elmeszelték a New England Patriots veterán irányítóját még a két évvel ezelőtti Indianapolis Colts elleni konferencia döntőben lévő labda leeresztéses sztori miatt. Ezzel valószínűleg kellőképp felhúzták Bradyt, így az ötödik mérkőzésen a jó Isten mentse a Patstől az összes csapatot. Ők is a négy legesélyesebb csapat közé tartoznak, hiszen rájuk is 9.00-es szorzót adnak. Annak ellenére, hogy a 25 éves csereirányító Jimmy Garoppolo fogja kivezényelni a gárdát az első négy találkozón. Bill Belichick főedzőt meg is kérdezték erről, hogy mi van ha Garoppolo olyan jól teljesít, mint például tavaly Osweiler, Manning hiányában. A jó Bill ennyit válaszolt: „Jesus Christ”. Valószínűleg hát a Patriotsnak már négy gyűrűt szerző Tom Brady lesz a kezdőirányító az ötödik játékhéttől.


A Seattle Seahawks egyik legmeghatározóbb játékosa úgy döntött, hogy szögre akasztja a cipőt. A Beast Mode becenévre hallgató szörnyetegnek, Marshawn Lynchnek elég volt a foci és átadta a running back pozíciót a fiatalabbaknak, akik tavaly szépen teljesítettek, amíg sérült volt Lynch. Főleg Thomas Rawls, akinek bár lett egy súlyos sérülése úgy tűnik felépült és szállíthatja a yardokat a földön-levegőben. Kérdés azonban, hogy a tavalyi szezon vége felé folyamatos pontokat gyűjtő Russel Wilson – Doug Baldwin passztengely mennyire lesz éles a szezon kezdetén. Fontos lenne időben lépnie a snapek után Wilsonnak ugyanis az előszezon meccseken kiderült, hogy nem nagyon védik meg társai az őt sackelni kívánó ellenfelektől. A Seahawks-t egyébként szintén az esélyesebbek közé sorolják a 9.00-es oddsal, akárcsak a Green Bay Packers-t, ahova visszatérhet Jordy Nelson, a csapat elsőszámú elkapója, illetve Eddie Lacy leadott pár kilót, miután szétsavazta konkrétan az egész NFL és Twitter közösség. Úgy tűnik, hogy ők is belekavarhatnak már az idei szezon végkimenetelébe.

Főleg azért, mert a tavaly a Packers előtt csoportelső Minnesota Vikings első számú irányítója, Teddy Bridgewater kidőlt az egész szezonra és még lehet a következőből is ki kell hagynia pár meccset. A teljes térdszalagja elszakadt és még ki is ugrott a helyéről a térde egy olyan pillanatban, ahol épp hozzá sem értek a Vikes egyik edzésén. Így aztán kénytelen volt a Minnesota szétnézni a piacon és elhozták az Eaglestől Sam Bradfordot. Talán olcsóbban is találhattak volna irányítót, aki hátra tudja nyújtani a labdát Petersonnak, akinek így viszont kiemelkedő szezonja lehet ismét.

A másik ennyire pórul járt csapat a Dallas Cowboys, akiknél ismét lesérült a kezdőirányító, Tony Romo. Az Seahawks elleni preseason meccsen eltörött egy csont a hátában és körülbelül nyolc hét kihagyás vár rá. A 36 éves QB-t kikezdte a média, hogy lehet itt lenne az ideje a visszavonulásnak, de Romo erre még gondolni sem akar. Pedig Troy Aikman is hasonló hátsérülések miatt vonult vissza idő előtt anno. A Dallas egyetlen „mázlija”, hogy Dak Prescott, akit az idei draftról húztak fenomenálisan játszott az előszezon meccseken és így nyugodt szívvel vethetik be az első fordulóban a Giants ellen. Bár azért odahozták mögé Mark Sanchezt, akit kivágtak a Denvertől.

Utolsóként említsük meg a Pittsburgh Steelers-t, akikről év elején mindig el kell mondani, hogy bőven Super Bowl esélyes csapat (11.00). A liga legjobb elkapója náluk futja az útvonalakat Antonio Brown személyében. Ott van Big Ben, aki könnyedén oda tudja dobni neki a labdát. Arról viszont ne feledkezzünk meg, hogy Martavis Bryantet a második számú elkapót elmeszelte egy évre az NFL tiltott szerek használata miatt. Valamint LeVeon Bellnek is van három meccs eltiltása. Őt viszont tudja helyettesíteni DeAngelo Williams, akinek tavaly is sokat köszönhetett a Steelers, amíg Bell sérült volt.

Fogadj NFL meccsekre a legjobb oddsokon!