NFL: Két héttel az alapszakasz vége előtt


New Orleans Saints 2.50, Carolina Panthers 1.55

Két hete már találkozott egymással a két csapat, akkor főlényes Saints győzelem született. Ennek ellenére mindkét gárda 10-4-es mérleggel áll, így ez a mérkőzés számít a sorsdöntő összecsapásnak az NFC South trónjáért.

Drew Brees idegenben nincs túl jó formában, persze önmagához képest, de vitathatatlan, hogy amint elhagyja a Superdome-ot kevésbé megy a Saints-nek a játék. A Panthers idén meglepetésre feljavult, mely a remeg védelemnek köszönhető. Remekül védekeznek a passz ellen, de amiben igazán jók, az a futások megállítása.

Átlagosan 15 pontot engednek meccsenként, ráadásul hazai pályán 20 pontnál többet senki nem szerzett ellenük. Legyőzött ellenfeleik között szerepeltek olyan nagycsapatok, mint a 49ers vagy a Patriots, de tisztességgel helytálltak az abszolút első Seahawks ellen is az első fordulóban.

Drew Brees eddig sem nagyon számított futóira, így a passzjáték kulcskérdés lesz a mérkőzés szempontjából. Amennyiben itt kikap a New Orleans, akkor valószínű csak wildcard körben jutnak a rájátszásba, hiszen mind ők, mind a Panthers a csoport másik kettő, verhető tagjával zárja az alapszakaszt.

Tipp: Alatt 46.5 @ 1.91

Arizona Cardinals 5.25, Seattle Seahawks 1.17

Kevesen hitték volna, hogy a Cardinals ilyen jól fog szerepelni Bruce Arians első évében, de matematikai esélyük még van arra, hogy a rájátszásba kerüljenek. Ehhez nem kell más, mint végrehajtani a lehetetlent, azaz hazai pályán legyőzni a Seahawks csapatát, és szurkolni annak, hogy nehogy nyerjen hétfőn a 49ers az idén gyenge formát futó Falcons ellen.

A Seahawks ezen a mérkőzésen még pörögni fog gőzerővel azért, hogy meglegyen nekik a hazai pálya előnye a rájátszás egésze alatt, így küzdelmes mérkőzésre számíthatunk. Mindkét csapat védelme remek erőkből áll, így semmiképp sem számíthatunk pontzáporra.

A Seattle hazai pályán még nem kapott ki a másodéves Russell Wilson vezérletével, de sokan úgy gondolják, hogy lehet, jobb lenne túlesni ezen már az alapszakaszban. Amennyiben ez bekövetkezne, akkor élne az Arizona számára a remény, hogy az utolsó fordulóban ki-ki meccsen harcolják ki a továbbjutást.

Tipp: Cardinals +10,5 @ 1.87

New England Patriots 2.02, Baltimore Ravens 1.80

Hatalmas AFC rangadót rendeznek magyar idő szerint vasárnap este 10 óra után, ha az időjárás is úgy akarja. A Pats mutatója a Ravens ellen kevésbé fényes, Tom Brady pedig mindig külön figyelmet kap a Baltimore játékosaitól. A Hazafiak szerencséjére a playoffba jutás biztosításához millió egy forgatókönyv jó nekik, de a kiemelések szempontjából mégsem dőlhetnek hátra.

A Ravens szintén minden erejét mozgosítja, hiszen nagyon nagy égés lenne, ha címvédőként még a rájátszás sem jönne össze, márpedig, ha a Bengals nyer hétvégén a Vikings ellen, és ők kikapnak, akkor küzdhetnek a Chargers-Dolphins duóval a kiadó 6. helyért.

A Ravens védelme új alapokra lett helyezve, melynek talán most könnyebb a dolga úgy, mintha Gronkowski is a pályán lenne. Brady egyetlen csapat ellen dobott több interceptiont, mint touchdown, ez pedig a Ravens.

Mindenképp parázs összecsapásra lehet számítani, hiszen tavaly ez volt az AFC konferenciadöntő visszavágója, ahol csúnya verést kapott hazai pályán a New England Patriots.

Tipp: 45 alatt @ 1.91

Chicago Bears 2.35, Philadelphia Eagles 1.60

A jelenleg két legizgalmasabb csoportot képviseli a Bears és az Eagles. Az NFC North két fordulóval a mérkőzés előtt háromesélyes, míg a Philly a Cowboys-szal folytat nagy versenyfutást a Keleti csoport első helyéért.

Mindkét csapat védelme erősen szellős, hiszen az Eagles engedi a második legtöbb passzolt yardot, míg a Bears a legtöbb futott yardot. Emiatt a Marshall-Jeffery duó produktív éjszaka elé néz, akárcsak Shady McCoy, aki keményebb védelmek ellen is szerzett már 100 feletti yardszámot.

Az időjárástól függetlenül számíthatunk pont gazdag találkozóra, amelyen talán kissé közhelyszerűen kijelenthetjük, hogy az a csapat fog nyerni, aki több turnovert szerez. Motivációban nem lesz hiány egyik oldalon sem, hisz a Dallas esetleges washingtoni veresége esetén biztosíthatná helyét a csoport élén az Eagles, míg a Bears mindkét riválisa megszerezheti nyolcadik győzelmét a korábban megrendezett mérkőzéseken.

Tipp: Eagles @ 1.60

A négy tipp eredő oddsza: @ 10.69

Számolj vissza karácsonyig az Unibet Advent kalendárral! Minden nap más promócióval várunk oldalunkon - ingyen pörgetések, bónuszok, készpénz és tárgy nyeremények, kockázat mentes fogadások a sportfogadás, a kaszinó, a póker és a bingó kedvelőinek!

Látogass vissza minden nap az újabb meglepetésekért!