Még nincs minden veszve a Tampa számára


St. Louis Rams1.68  Tampa Bay Buccaneers2.08

A hazaiak szinte reménytelen helyzetben vannak; 5-8-al állnak az első kiemelésért harcoló Arizona és a feltámadó Seattle mögött, de még az idén pocsék szezont futó San Francisco előtt.

Pedig jobbnak indult ez a szezon, egyből egy Seahawks elleni győzelemmel. Az év elején új irányító érkezett a csapathoz és a régi távozott. Ugyebár a Nick Foles – Sam Bradford csatáról beszélünk. Úgy néz ki utóbbi járt jobban, hiszen Bradford a Philadelphiával még mindig versenyben van a rájátszásért és jó esélyük van bekerülni.

Ráadásul Foles idényközben kiszorult a Rams kezdőjéből aztán visszakerült, de múlt héten megint Case Keenum kezdett és vele nyerni is tudott a Detroit ellen a St. Louis. Bár az a 124 passzolt yard a neve mellett nem valami nagy szám, de érthető is, ha a csapatodnak van egy olyan futója, mint Todd Gurley.

Gurley kezébe tizenhatszor nyújtották át a labdát a Lions ellen, amiből az újonc futó 140 yardot hozott össze és két touchdownt. Gurley meghatározó running back lehet a ligában, hiszen már az első idényében 5,2 yardot átlagol futásonként és ő futotta idén a negyedik legtöbbet. Olyanok előzik csak meg, mint Adrian Peterson, Doug Martin és Jonathan Stewart. Most is várható tőle egy TD.

A vendégek oldalán is kezdjük egy újonccal, mégpedig az idei draft 1/1-esével, Jameis Winstonnal. Winstonnak nehezen indult be a szekér az NFL-ben, ugyanis első öt meccsén tizenegy interceptiont szórt (már az elsőn négyet).

Azóta kicsit kiegyensúlyozódott a játéka, de az első évben nem is kell sokat várni az újoncoktól, ez még csak a tanulási időszak. Látjuk hova fejlődött Cam Newton miután beérett.

A Buccaneers 6-7-el áll a csoportjában, de hát a már említett Newton által vezetett hibátlan Carolina van a csoport élén, szóval arra már matematikailag sincs esély. Viszont egy wild-card helyre odaérhetnek, ha jól sikerül az utolsó pár meccsük és a Seattlenek vagy a Minnesotának nem annyira.

Ezért is fájó veszteség számukra Vincent Jackson ismételt elvesztése. Úgy néz ki az egész szezonra kidőlt az elkapó. Még szerencse, hogy Mike Evans valamelyest tudja pótolni. Ha meg nem megy a passz, akkor jön Doug Martin és szétfutja az ellenfelet, ahogy azt már idén párszor megtette. Egyelőre csak ő és Peterson tudta átlépni idén az 1000-es határt yardokban. Szívhatják a fogukat Tampa Bayben, ha nem sikerül megtartani év végén a szabadügynökké váló running backet.

Tipp: Tampa Bay -2,5 @ 2.55