Majd jövőre!


Oakland Raiders1.40  San Diego Chargers3.05

Nagyot lépett előre az Oakland idén. Ez pedig Derek Carr jó formájának köszönhető. Elképzelhető, hogy a Raiders franchise irányítót húzott a 2014-es draft második körében?

Jól építkeznek, hiszen a futó Latavius Murray is hatodik körös pickből érkezett ide és akkor hozzájuk érkezett az idei első kör negyedik választottja Amari Cooper, aki már első évében átlépte az 1000 yardos határt. Az utolsó ezer yardos Raiders elkapó Randy Moss névre hallgatott, ő 2005-ben hozta ezt össze. Akik már régóta az amerikai futball szerelmese, annak őt aligha kell bemutatni. Az újaknak pedig egyelőre annyit, hogy hétszeres pro bowl résztvevő, a 2000-es évtized csapatába is beválasztották és rengeteg rekord fűződik a nevéhez.

A Raiders múlt héten még partiban volt a playoffért, de végül kikaptak a Packers otthonában (hiába Cooper két TD elkapása) és a Kansas is nyert. Így aztán mára már matematikailag is esélytelenné váltak a továbbjutásra.

A vendégeknél ez már pár fordulóval ezelőtt eldőlt (4-10-el állnak). Philip Riversék nem ilyen szezonra számítottak, de itt is sok meghatározó játékos küzdött sérüléssel. Köztük a legjobb szélső elkapója Keenan Allen, aki egész szezonra kidőlt novemberben.

Nagyobb gondok is vannak San Diegóban, hiszen elképzelhető, hogy utolsó meccsüket játszották a városban. Nincs kizárva a költözés és van, aki ezt átérezte: Eric Weddle a Chargers safetyje a Miami elleni győztes találkozó után két órán át osztogatott még aláírásokat, majd lefeküdt a pálya közepén lévő lógóra és elbúcsúzott a stadiontól. Ő több, mint valószínű, hogy távozik, ugyanis a lejár a szerződése és nem tart rá igényt a San Diego.

A búcsú szép volt a Chargerstől, de ez az Oaklandet aligha fogja meghatni, hazai siker várható péntek éjjel.

Tipp: Vendégek 20,5 pont alatt @ 1.87