Ideje feltámadnia az Arizonának


San Francisco 49ers2.80  Arizona Cardinals1.46
Két 1-3-mal álló együttes csap össze az NFC nyugati divíziójában, ám az egyiküknél meglepetés ez a mérleg. De az nem a 49ers. Körülbelül minden szezonbeharangozóban az utolsó ötbe sorolták őket és az utóbbi időben sem a játékukkal hívták fel magukra a figyelmet, hanem leginkább csereirányítójuk, Colin Kaepernick himnusz alatti tüntetéseivel és a csapattársai reakcióival.

Az első héten sikerült meglepniük és lenullázniuk a Los Angeles Ramst Friscóban, utána viszont jött három vereség a Carolina, Seattle és a Dallas ellen. Hozzá kell tenni, hogy nem épp egy könnyű hármas ez, még ha a Panthers rosszul is indította az idényt.

A Dallas is múlt héten csak egy touchdown különbséggel tudta megverni a 49erst. Félidőben még döntetlenre álltak a csapatok. Sőt, a második negyedben még 14-0-s előnyben voltak Gabberték. Utána viszont nem tudtak mit kezdeni a Dallas újonc futójával, Ezekiel Elliottal.

A Friscónak nincs elég jó csapata ahhoz, hogy rájátszásba jussanak. A védelem jó lábakon áll, viszont most onnan is kidőlt egy elég fontos láncszem Navorro Bowman személyében, aki a defense vezére. Ráadásul egész szezonra esett ki.

Nézzük a Cardinalst, akik egyelőre csalódást nyújtanak, hiszen tavaly egy lépésre voltak a Super Bowltól, most pedig egy kemény csoportban állnak 1-3-mal, tehát most kéne fordulnia a formájuknak, ugyanis nem épp könnyű mérkőzések jönnek majd az elkövetkezendő hetekben.

Olyan csapatoktól kaptak ki, mint az irányítógondokkal küzdő Patriots, a Buffalo Bills és a Rams, utóbbi még fájdalmasabb, hiszen csoportellenfelekről van szó.

Carson Palmer közelébe sincs a tavalyi formájának, amikor majdnem MVP lett. Bár már 1000 yard felett jár, 6 TD passz mellett 5 interception van, ami sok hozzá képest. Ám most emiatt nem kell „aggódnia” a Cards drukkereknek, hiszen agyrázkódás problémákkal küzd és állítólag csak a hatodig héten fog visszatérni. Így tehát a második számú QB fog irányítani, akit Drew Stantonnak hívnak.

A Dallas újonc irányítója, Dak Prescott még egyet se dobott négy meccs alatt. David Johnson (running back) viszont hozza a kötelezőt: 300 yard, 3 TD. Rá nem lehet panasz.

A tavalyi meccsek alapján ennek egy kötelező győzelemnek kell lennie az Arizona számára, hiszen oda-vissza megverték az előző idényben a Friscót. Ha elbuknak, akkor nagy hajrára lesz szükség a rájátszásba jutásért 1-4-ről.

Tipp: Összes TD a meccsen 4,5 felett 1.75