Harc a rájátszásért


Denver Broncos2.48  New England Patriots1.57
A címvédő hazaiak számára óriási blama volna, ha nem jutnának be a playoffba. Ez viszont lehet, hogy megtörténik, ugyanis a Denver sorsolása az utolsó három meccsre igen erős: a Pats, Raiders, Chiefs trióval játszanak majd. Ebből a hármasból jelenleg mindegyik jobban áll a konferenciáján belül, utóbbi kettő pedig még a divízióján belül is.

A Broncosnak nem ártana javítania a múlt heti fiaskó után: a Tennessee Titans vendégeként szenvedtek vereséget egy pontgazdagnak nem igazán mondható meccsen (13-10). A Denver futás elleni védeleme nem igazán működött; DeMarco Murray majdnem száz yardot futott, míg az újonc Derrick Henry is 42-őt feltett, sőt még Mariota is 38-at. A passzok ellen viszont jól védekeztek – Mariotának csak 88 yardot engedtek. Ráadásul későn ébredt Siemian és a Broncos, hiszen a negyedik negyedben szerezték a tíz pontjukat Sanders jóvoltából.

Az egy jó előjel a Pats ellen, ha a passzok ellen jól védekeznek (ráadásul ebben ligaelsők), hiszen Tom Brady érkezik hozzájuk, aki MVP szezont fut és talán a legnagyobb esélyese a díjnak. Ugyankkor kevés olyan csapat van, akik ellen Brady negatív mérleget tudhat magának az alapszakaszban. De a Denver ilyen, ugyanis 5-6 Tommy mérlege ellenük. A Broncos pályáján pedig 2-4.

A hazaiak defense-e miatt is valószínűleg többször elő fogják venni LaGarrette Blountot, aki az ötödik legtöbb yardot futotta idén eddig és ligaelső a futott TD-k számában. Ő lehet a győzelem kulcsa a New England számára.

Tom Brady célpontjai folyamatosan fogynak a pályán. Először Gronkowski, aztán Amendola (bár ő még visszatérhet). Ezért is igazolta le Belichick az Arizonából ittas vezetésért kivágott Michael Floydot. Ritkaságszámba megy decemberben volt elsőkörös elkapót húzni a free agentek közül. Amint betanulja a playbookot, óriási segítség lehet irányítójának.

Tipp: A legtöbb pont a negyedik negyedben születik 3.55


Dallas Cowboys1.32  Tampa Bay Buccaneers3.50
A Dallas volt az első csapat idén, amely biztosította helyét a rájátszásban. Pedig az első forduló után, újonc csereirányítóval és újonc running backkel lehet erre senki nem gondolt volna. De a Dak Prescott – Ezekiel Elliott duó oly keménynek bizonyult, hogy 11-2-vel állnak jelenleg az NFC élén.

Egyetlen egy csapat tudta megverni őket idén, az pedig a New York Giants, ráadásul ők kétszer is elpáholták a Cowboyokat. Legutóbb múlt héten sikerült nekik és emiatt könnyen előfordulhat, hogy Prescottot kirakják a kezdőből majd a Tampa ellen és visszatér Tony Romo. Ő már felépült sérüléséből és ott ücsörög a kispadon, hiszen Super Bowl esélyesként emlegetik a nélküle játszó dallasiakat.

A mérkőzésnek inkább a vendégek részéről van nagyobb tétje, akik 8-5-tel állnak wildcard helyen. Viszont azonos a mérlegük a csoportelső Atlantával, így hát nagy harc várható.

A Jameis Winston – Mike Evans kettős egészen parádésan muzsikál. Az elkapó Evans már az ötödik legtöbb yardnál jár a szezonban és a harmadik legtöbb elkapása van. Főleg majd rá kell figyelnie a dallasi védelemnek, ami a számokat nézve nehézkes lehet, hiszen a Cowboys a liga hátsó felébe tartozik passz elleni védekezésben. De a futás elleniben is, ott konkrétan az utolsó előttiek szóval akár Doug Martin is ficánkolhat a találkozón. 

Tipp: Pontok száma 46,5 felett 1.92