Ha csütörtök, akkor NFL!


New Orleans Saints2.45  Atlanta Falcons1.58

Az előző körben kicsit megnehezítette az Atlanta Falcons dolgát a Washington, de azért hosszabbításban hozták a meccset. Bár ha azt nézzük, hogy Julio Jones csak limitált időt töltött a pályán, akkor így volt reális. Ami vicces, hogy még így is összekapart egy touchdownt, ráadásul szó szerint. Devonta Freeman iramodott meg a célzónába, ám kiejtette a lasztit, ami bepattogott a festett területre és Julio rávetődött. Egyébként Freeman múlt héten is extrát hozott, tőle ez erre a hétre is elvárt.

Az atlantai Matt Ryan nem is lenne rossz irányító, ha nem hibázna ennyit és ekkorákat. Az ilyen dolgok különböztetik meg a jót a rossztól és ő valahol a kettő között áll. Múlt héten TD passz nélkül maradt és kétszer sikerült a fővárosiak kezébe dobnia a tojáslabdát. Most talán majd a Szentek gyenge védelme nem tesz keresztbe neki.

Térjünk is át egyből a hazaiakra, és ha már a védelmet említettem, jó lesz kicsit mögé lesni a dolgoknak. A liga legeslegutolsó helyén találhatjuk őket (32.), 409 yardot engednek az ellenfeleiknek átlagban. Főleg a futás elleni védelemben gyengék és pont egy Juliot nélkülözni készülő vagy csak kis időt játszató Atlantát fogadnak, egy Freemannel a fedélzeten. Nem jó előjel.

A támadók megpróbálnak mindent, nem rossz az a 387 yard meccsenként, de ez sem akadályozta meg, hogy a múlt héten közel húsz ponttal kikapjanak a Philytől. Brees azért kiosztott két TD-t és egy INT-t. Négy meccs alatt 1300 yard felett jár – a harmadik fordulóban sérülés miatt nem játszott.

Mark Ingram futóteljesítménye nem kiemelkedő, de amióta Brees a csapatnál van, nem sok szerep jut a running backek számára.

Egy csoporton belül található a két csapat, de a Saints ilyen védelemmel 1-4-ről már aligha fog felállni. Az Atlantának viszont kell a győzelem, ha el akar lépni a Seattle-be látogató Carolina elől.

Nem látni a potenciált ebben a New Orleansban idén, az egyetlen esélyük Drew Brees, aki ha varázsol, akkor nyerhetnek, bár ahhoz elkapók is kellenének…

Tipp: Félidő/Teljes Játékidő – Vendég/Vendég @ 2.10