Fontos meccs a tengerentúlon: Cardinals vs Vikings


Arizona Cardinals1.21 Minnesota Vikings4.60

A szorzók szerint egyértelmű esélyese a mérkőzésnek az Arizona. Ami nem is csoda, hiszen a 10-2-vel álló gárda teszi meg a legtöbb yardot meccsenként (419,5). Ráadásul utolsó hat találkozójukat megnyerték, pedig köztük volt a Seattle és a Cincinnati elleni meccs is, ők azért kemény diónak számítanak a ligában.

Tehát nem tojnak be egy nagyobb csapat láttán. Nem úgy, mint a másik oldalon. Jó, nyilván ott se tojnak be, de játékban alulteljesítenek. Utóbbi két vereségük a Green Bay és a Seattle ellen volt és mind a kettőt nagyon simán elveszítették. Múlt héten a Seahawks 38-7-re kente el őket, pedig a Minnesota volt otthon. Ennek egyik oka az volt, hogy Adrian Peterson csak 18 yardot volt képes futni (a Green Bay ellen pedig 45-öt, ami szintén kevés). Tehát ha sikerül kikapcsolnia a Cardinals védelmének a runningbacket, akkor nyert ügyük van? Nagyon úgy fest!

De nem csak Petersonon múlik, Teddy Bridgewaterre is lehet némi súlyt helyezni az előző forduló blamája után: 118 passzolt yard, egy interception és négyszer sackelték, ami persze inkább az előtte lévő fal hibája. Az egyetlen TD-jüket egy kick off visszahordás hozta, Cordarrelle Patterson jóvoltából, akinek ez már a második touchdownja volt így idén.

Az Arizona könnyen hangolt erre a meccsre, ugyanis 27-3-ra megsemmisítették a St. Louis Rams-t és megint összesen 526 yardot tettek meg a mérkőzés alatt. Nagy formahanyatlás kéne tőlük, hogy elbukják már ezt a csoportelsőséget. Ébredőben van mögöttük a Seattle, de még mindig van három győzelemnyi előnyük, amit négy fordulóval a vége előtt szinte képtelenség behozni.

A Minnesota pedig tovább harcolhat a Packerssel, hiszen mind a két együttes 8-4-gyel áll. Plusz a Green Baynek most a Dallast kell legyőznie majd a Lambeau Fielden, ami nem tűnik valami nehéz feladatnak idén. Lehet, marad a wild card a liláknak.

Hiába nyerte az utolsó egymás elleni meccseket a Vikings, most úgy néz ki, fordulhat a kocka.

Tipp: Arizona pontjai 27,5 felett @ 2.00