Bajban a Packers


Detroit Lions2.20  Green Bay Packers1.66

A Packers 6-0 után egy gyenge 1-4-es sorozatot produkál és ez a statisztika most még rosszabb lehet. Három hete játszottak már egyet a Detroittal, és most akár még vissza is vághatnának nekik az akkori vereségért (16-18). Egyébként akkor egy idegtépő végjátékkal sikerült maradtak alul a Csomagolók.

A Detroit jó formája épp ott kezdődött. Azóta két győzelem jött még pluszba és így már 4-7-el állnak a csoport utolsó helyén. Múlt héten a Philadelphia Eagles-nek rámoltak 45 pontot, ami el is gondolkodtatta a szakértőket és talán az Eagles vezetőit is, hogy helye van-e még Chip Kellynek (vezetőedző) a csapatnál. Matthew Stafford öt touchdown passzt adott és ebből hármat Calvin „Megatron” Johnsonnak. Régen volt már ilyen jó meccse a sztárelkapónak.

A vendégek az előző fordulóban a Chicago Bears-t fogadták a Lambeau Fielden. A Green Bay irányító legendája, Brett Favre is részt vett a meccsen, hiszen visszavonultatták a mezszámát és beszédet mondott a félidőben. A szónoklat nem igazán hatott a játékosokra, (bár nem is nekik szólt) ugyanis utána nem tudtak pontot szerezni. Így a Chicago győzedelmeskedett 17-13-ra. Ezzel az utolsó öt fordulóban négy vereséget szenvedett a Packers és abból kettőt csoporttag ellen, ami még rosszul jöhet majd nekik a végelszámolásnál. Főleg azért, mert a Vikings újra nyert és ismét átvették a vezetést az NFC Északi Divíziójában.

Játékerőben erősebb a Packers ez tény, de a forma és a hazai pálya sokat jelent és most a Detroit másodjára is meglepheti őket. Pedig muszáj lenne nyernie a Green Bay-nek, mert valószínűleg a Minnesota is megszenved majd a Seattle ellen vasárnap és így újra beérhetnék őket Aaron Rodgersék.

Tipp: Lions pontjai 22,5 alatt @ 1.87