A Thunder visszavághat a Clippers-nek


Oklahoma City Thunder1.44  Los Angeles Clippers2.80
Alig egy hete már megütközött egymással a Thunder és a Clippers, akkor az Angyalok Városában a várt szoros mérkőzésen végül hazai siker született. Ezúttal viszont Oklahoma lesz a helyszín és a meccs döntő fontosságú lehet a nyugati főcsoport harmadik helyét illetően, amelynek megszerzése azért kiemelkedő jelentőségű, mert a negyedik vélhetően már a rájátszás második körében összeakad a ligaelső Golden State Warriors együttesével, míg a harmadik jó esetben csak a főcsoportdöntőben találkozna az oaklandi gárdával.

Továbbra is a Thunder van kedvezőbb helyzetben, de – többek között az egy héttel ezelőtti kudarc miatt – már csak egyetlen vereséggel számlál kevesebbet riválisánál, azaz a Clippers akár utol is érheti. Amennyiben viszont sikerül visszavágnia, akkor visszaállítja a kétmeccses különbséget a két csapat között.

A hazaiaknak ugyanakkor nem lesz könnyű dolguk, mert egyelőre nem tudnak kilábalni a hullámvölgyből, amelybe az All-Star hétvégét követően kerültek. Kevin Durant és a Torontóban a legértékesebb játékosnak választott Russell Westbrook ugyan szórja a pontokat – előbbi ebben az időszakban nyolcszor is legalább 25 pontig jutott –, mégis azóta kilenc meccsből mindössze hármat nyertek meg, a legutóbbi három hazai találkozójukat egyaránt elvesztették. Ennek oka a csapat védekezésében keresendő: a Thunder az elmúlt 19 meccsén mindössze háromszor tudta 100 pont alatt tartani az ellenfeleit, amelyek tízszer 110 pontig sem álltak meg.

Ez különösen intőjel a Clippers ellen, ugyanis a vendégek a gála óta kilencből hatszor nyertek, többek között a nyugati konferenciában előttük álló mindhárom csapatot, így a San Antonio Spurs, a Golden State Warriors és a Thunder gárdáját is legyőzték. Jelenleg elképesztő egységet képez a Clippers, amelyben mindenkinek megvan a maga feladata: Chris Paul ihletett formában irányít és a pontgyártásból is kiveszi a részét, a palánk alatt pedig DeAndre Jordan eltiporhatatlan. Utóbbi az elmúlt 22 meccse mindegyikén legalább tíz lepattanót gyűjtött.

Tipp: Los Angeles Clippers +1,5 @ 2.65 

Philadelphia 76ers5.10  Houston Rockets1.18 
A Philadelphia immár két éve az a csapat, amely ellen bármikor lehet fogadni, tulajdonképpen csak az a kérdés, hogy mekkora hendikeppel tegye az ember. Nincs ez másként a Houston Rockets ellen sem, leginkább csupán azt kell kitalálni, hogy a vendég texasiak hány ponttal múlják felül a mindössze nyolc győzelemmel álló pennsylvaniai alakulatot, amely legutóbbi 12 találkozóját elvesztette.

A jelenlegi negatív sorozatban háromszor fordult elő, hogy nagyon, legalább húsz ponttal elverték a 76-osokat, ellenben nyolcszor nem volt több a különbség tíz pontnál. Mivel a Houston nem éppen kiemelkedő együttes, jelenleg az éppen rájátszást érő nyolcadik pozíciót birtokolja nyugaton, így a legvalószínűbb, hogy 5-10 pontos sikert arat majd. Ez persze lehet több, ha a Rockets egyszemélyes show-ja, James Harden legjobb arcát mutatja. A hatalmas szakálláról híres játékos mindenesetre az elmúlt 11 meccsén mindannyiszor 25 pont fölé jutott. 

Tipp: Houston Rockets -7,5 @ 1.65 

Golden State Warriors1.06  Utah Jazz11.00 
Ha van biztos tipp a Philadelphia 76ers ellen, akkor ugyanilyen biztos tipp a Golden State Warriors hazai sikere. Az oaklandi alakulat NBA-rekordot állított fel azzal, hogy sorozatban 45-ször győzött saját közönsége előtt. Ez a széria szinte biztosan nem a Utah Jazz ellen fog megszakadni.

A Jazz ugyan a Houstont üldözve a rájátszásba kerülésért harcol, de a vendégek az elmúlt hét összecsapásukból csak egyszer győztek. Ez viszont kevés lesz az ORACLE Centerben, ahol a liga legértékesebb játékosa, Stephen Curry mellett Klay Thompsonnal és Draymond Greennel is meg kellene küzdeniük. 

Tipp: Golden State Warriors -13,5 @ 1.91