Otthon javíthat a Rockets, idegenben a Cleveland


Houston Rockets 1.32, Memphis Grizzlies 3.50

A Houston Rockets annak ellenére a liga legjobb formában lévő csapata, hogy szerdán kilenc megnyert meccs után váratlanul kikapott a negatív mérlegű Minnesota Timberwolves vendégeként, péntek este hazai pályán javíthat a mezőny legjobban védekező csapata ellen.

A texasi gárda egészen kiemelkedően teljesít december óta, ugyanis 23 meccséből 20-szor győzött. Ha ez nem lenne elég esélyességének alátámasztására, akkor azt is meg kell jegyezni, hogy november 21-e, azaz 27 találkozón át mindig legalább 100 pontig jutott a csapat.

Ezzel szemben a vendégek rapszodikusan szerepelnek az elmúlt egy hónapban, ugyanis ezalatt 7-9-es mérleget tudtak felmutatni. Az viszont külön érdekesség, hogy így is olyan ligaelitbe tartozó csapatokat múltak felül, mint a címvédő Cleveland Cavaliers, a ligaelső Golden State Warriors, vagy éppen a Houston Rockets.

December 23-án azon a bizonyos memphisi találkozón 115-109-es hazai sker született. Ugyan a Houstont nem tudta 100 pont alatt tartani a Grizzlies, de az ellenfél legjobbját, a legértékesebb játékos címre pályázó James Hardent sikerült lefékeznie, ugyanis mindössze 16 pontot dobott. A kérdés tehát az, hogy mindez összejön-e a Toyota Centerben is, ahol a Rockets mindössze háromszor maradt alul ebben az idényben.

Tipp: Memphis Grizzlies +6,5 @ 1.98

Sacramento Kings 3.20, Cleveland Cavaliers 1.37

A címvédő Cleveland Cavaliers ugyan megnyugtató előnnyel vezeti a keleti főcsoportot, de mostanság kissé hullámzó a teljesítménye, két egymást követő vereség után Sacramentóban javíthat.

LeBron James hozza a tőle megszokott magas színvonalat, de Kyrie Irving nem minden esetben tud hozzá felnőni. Ennek következménye, hogy az elmúlt kilenc találkozójából csak ötöt nyert meg az ohiói gárda. Ráadásul olyan negatív mutatójú csapatok ellen maradt alul, mint a Chicago Bulls, a Detroit Pistons, vagy a Portland TrailBlazers.

A Sacramento Kings viszont éppen ehhez a sorhoz szeretne csatlakozni. De ez korántsem tűnik valószínű forgatókönyvnek, mivel még hazai pályán sem tud pozitív mérleget felmutatni. Saját közönsége előtt elmúlt öt meccséből négyet elvesztett a DeMarcus Cousins vezette Kings, a négyes vereségsorozatot éppen legutóbb a Detroit ellen szakította meg.

Tipp: Cleveland Cavaliers -6,5 @ 1.98

Philadelphia 76ers 2.80, Charlotte Hornets 1.46

A Philadelphia 76ers olyan tettre készül, amelyre három éve nem volt példa, azaz hogy három meccset nyerjen egyhuzamban. Erre most megvan minden esélye, mivel az ugyan jobb erőkből álló, de szörnyű formában lévő Charlotte Hornets csapatát látja vendégül.

A pennsylvaniai alakulat legutóbb 2014 január elején tudott hármas győzelmi szériát építeni. Joel Embiid kezdi megmutatni miért is volt ő a 2014-es draft harmadik választottja, a legutóbbi öt találkozóján legalább 20 pontig jutott, négyszer pedig győzelemre vezette csapatát.

A Kemba Walker vezette vendégek elmúlt hat találkozójukból viszont csak egyet nyertek meg, idegenben pedig sorozatban négy vereségnél tartanak.

Tipp: Philadelphia 76ers +4,5 @ 2.08