Menetel a Miami


Miami Heat1.53  Minnesota Timberwolves2.60
A Miami Heat a siralmas szezonkezdet után megállíthatatlanul menetel a rájátszásba vezető úton, melyen a Minnesota Timberwolves lesz a következő ellenfele.

A floridai alakulat éppen két hónapja kapott lábra, azóta 22 mérkőzést nyert meg, s mindössze öt vereséget szenvedett. Azonban még ez is kevés volt ahhoz, hogy a legjobb nyolc csapat közé kerüljön, jelenleg az éppen kimaradó kilencedik helyen áll, így továbbra is minden találkozó létkérdés számára.

Papíron a Minnesota sem mondott le a rájátszásról, de jóval nehezebb helyzetben van, mint aktuális riválisa, mivel négymeccses hátrányban van a nyugaton nyolcadik Denverrel szemben.

Ami mindenképpen a Miami Heat mellett szól, hogy az új évben csupán egyszer maradt alul saját közönsége előtt, emellett 14-szer diadalmaskodott.

Tipp: Miami Heat -4,5 @ 1.90


New Orleans Pelicans2.75  Houston Rockets1.48
A Houston Rockets kifejezetten pikáns vendégjátékra készül New Orleans-ban, mivel két játékosa, Eric Gordon és Ryan Anderson tavaly még a Pelicans csapatát erősítette.

A vendégek már matematikailag is bejutottak a rájátszásba, de ennél magasztosabb célokért küzdenek, ugyanis a sérülésektől tizedelt Golden State Warriors és San Antonio Spurs legjobbjaik hiányában több meccsüket elvesztették, így a texasiak számára megnyílt a lehetőség az esetleges előrelépésre.

A James Harden vezette csapat elképesztő támadó játékot produkál: november 21-e óta valamennyi meccsén elérte a 100 pontot, az All Star-hétvége óta lejátszott tíz összecsapásából hétszer 110 pont felett termelt. Érdekesség csak azon a három meccsen maradt alul, amikor ez nem jött össze.

Az idénybeli egymás elleni mérleg is a Rockets sikerét vetíti előre, ugyanis az eddigi két összecsapáson egyaránt nagyon simán, több mint húsz ponttal nyert a Houston, ráadásul ezúttal valószínűleg sérülés miatt nem lép pályára a hazaiak frissen igazolt sztárja, DeMarcus Cousins.

Tipp: Houston Rockets és 226,5 pont felett @ 2.95


Detroit Pistons1.57  Toronto Raptors2.45
A keleten nyolcadik Detroit Pistons továbbra is az életben maradásért küzd, s bár pénteki vendége, a Toronto Raptors sokkal jobb mérleggel áll, ám formája erősen hanyatló jelenleg.

A kanadai alakulat 2017-ben negatív mutatót tud felmutatni, de márciusban is 3-5-ös a mérlege annak ellenére, hogy DeMar DeRozan kiemelkedően teljesít, húszpontos átlag felett szórja a kosarakat.

A két gárda eddig kétszer találkozott egymással az idényben, s a két kanadai találkozó közül az elsőn hazai, a másodikon - amely alig egy hónapja volt - vendégsiker született.

Tipp: Detroit Pistons -4,5 @ 1.97