Másodszor is söpörhet a Cleveland


Atlanta Hawks2.80  Cleveland Cavaliers1.45
A tavaly nagydöntős Cleveland Cavaliers idén is megállíthatatlanul robog a keleti főcsoport bajnoki címe felé. Az alapszakaszt simán nyerte meg a konferenciában és eddig a rájátszásban sem a Detroit Pistons, sem az Atlanta Hawks nem tudott meccset nyerni ellene.

Az ohiói együttes nagy triója fantasztikusan kosarazik, LeBron James és Kyrie Irving felváltva veszi hátára a csapatot, míg védekezésben Kevin Love viszi a prímet. Utóbbi eddig a rájátszás mind a hét találkozóján legalább tíz lepattanót gyűjtött. Ami pedig még rémisztőbbé teszi a Cavaliers együttesét, hogy időnként az olyan kiegészítő emberek is extra teljesítményt tudnak nyújtani, mint Channing Frye, aki Atlantában a mezőny legeredményesebbje volt.

A Hawks számára különösen aggasztó, hogy még megszorítani sem tudta mostani riválisát, a legkisebb különbség a két csapat között 11 pont volt az eddigi három összecsapáson. A másodikon 25, míg a harmadikon 13 ponttal kapott ki. A georgiai alakulat legnagyobb gondja, hogy nincs olyan húzóembere, aki folyamatosan kimagasló produkciót tudna nyújtani, csapatként pedig nem tudja felvenni a versenyt a Cleveland sztárjaival.

Az alapszakaszban négyszer játszott egymással a két gárda, ebből egyszer, még tavaly októberben tudott nyerni a Hawks. A tavalyi rájátszásban a főcsoportdöntőben találkoztak a felek, a Cleveland akkor (is) söpréssel, azaz 4-0-lal jutott tovább.

Tipp: Cleveland Cavaliers -7,5 @ 2.33


Oklahoma City Thunder1.95  San Antonio Spurs1.87
A rájátszás második körének talán legérdekesebb párharca az Oklahoma City Thunder és a San Antonio Spurs küzdelme, amelynek negyedik felvonása következik vasárnap éjjel.

A Spurs az egész alapszakaszban negyven győzelem mellett mindössze egyszer, a ligaelső és címvédő Golden State Warriors csapatától szenvedett vereséget hazai pályán. Ezt figyelembe véve a Thundernek "földöntúli" bravúrra volt szüksége, hogy legyen esélye a párharcban, azaz idegenben kellett meccset lopnia. És bár az elsőn simán alulmaradt, a második texasi összecsapáson, ha szoros küzdelemben is, de elérte célját.

A hazai vereség azonban nem sokkolta a Spurs-t és a harmadik találkozón visszaszerezte a hazai pálya előnyét, azonban a Thunder méltó ellenfele esélyesebb riválisának, ugyanis mindössze négy ponttal maradt alul két napja.

A Spurs Kawhi Leonard és LaMarcus Aldridge remeklésén túl annak köszönheti sikereit, hogy egészen kiválóan védekezik: a rájátszásban hét meccsén egyszer sem kapott száz pontnál többet. Hogy ezt a sorozatot megszakítsa a Thunder és ezáltal reális esélye legyen az újabb győzelemre, ahhoz mindkét sztárjának, Russell Westbrooknak és Kevin Durantnak is legjobbját kell nyújtania. A két szoros meccsen mindketten legalább 25 pontig jutottak, s így volt esélye a csapatuknak.

Ami bíztató a Thunder számára, hogy a négy alapszakaszbeli meccsen kétszer is győztek, ráadásul a két hazai találkozón, azaz nem lehetetlen a mostani küldetés.

Tipp: San Antonio Spurs -1,5 @ 1.97