Keleti-nyugati rangadók szerdán


San Antonio Spurs 1.40, Toronto Raptors 3.05

A San Antonio Spurs kikapott az előző mérkőzésén, így mindenképpen javításra készül, s bár hazai pályán mindenképpen esélyesnek számít, egyáltalán nem lesz könnyű dolga a Toronto Raptors ellen.

Mintha megállt volna az idő, ugyanúgy mindkét gárda főcsoportja második helyén áll, mint egy éve: a texasiak kétmeccses hátrányban vannak a tavaly döntős Golden State Warriors gárdájával szemben a nyugati konferenciában, míg a kanadaiak három vereséggel számlálnak többet keleten, mint a címvédő Cleveland Cavaliers. Ez pedig garancia arra, hogy a felek számára csakis a győzelem lesz elfogadható, hogy ne szakadjanak le jobban az éllovasoktól.

A Spurs Atlantában hosszabbításos vereséggel kezdte az új évet, ugyanakkor saját közönsége előtt november 29-e óta nem maradt alul, azóta nyolc meccsen győzött az AT&T Centerben. Szintén a hazaiak mellett szól, hogy kétszer egymás után nem szokásuk vesztesen elhagyni a pályán, ebben az idényben ez még csak egyszer fordult elő. A Raptors pedig ezzel a találkozóval zárja le hatmeccses nyugati parti idegenbeli túráját, amelyen eddig háromszor nyert két kudarc mellett.

Az összecsapáson valószínűleg az lesz a döntő, hogy Kawhi Leonard, LaMarcus Aldridge, illetve Kyle Lowry, DeMar DeRozan párosok közül melyik nyeri meg csapatának a dobópárbajt.

Tipp: Toronto Raptors +4,5 @ 2.16

Boston Celtics 1.40, Utah Jazz 3.05

Szintén keleti-nyugati rangadóra kerül sor Bostonban, ahol a helyi Celtics a Utah Jazz együttesét fogadja. Előbbi harmadik keleten, utóbbi negyedik nyugaton, s mindkét csapat kiváló formának örvend. A rekordbajnok hazaiak ötvenszázalékos mérleggel álltak egészen december közepéig, de Isaiah Thomas azóta mind a kilenc meccsén legalább 20 pontot szórt, ezzel hétszer győzelemre segítette a bostoniakat, legutóbb a Miami ellen meg sem állt 52-ig. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a két kudarc kifejezetten erős csapatok ellen született, ugyanis a Cleveland és az Oklahoma City tudta lefékezni a bostoni gárdát.

Erre ugyanakkor tökéletesen alkalmas a Jazz, amely éppen elképesztően hatékonyon védekezéséről híres. A Utah legutóbbi 11 meccséből nyolcat nyert meg, ebben a sorozatban pedig mindössze kétszer engedte 100 pont fölé ellenfeleit, a háromból két vereség éppen ekkor született, de 105 pont fölé egyetlen csapat sem tudott kerülni.

Tipp: Utah Jazz +4,5 @ 2.17

Philadelphia 76ers 2.65, Minnesota Timberwolves 1.50

Philadelphiában viszont alsóházi meccset rendeznek, amikor is a 76ers a Minnesota Timberwolves együttesét látja vendégül. A két éven át a liga legrosszabb csapatának számító hazaiak az előző idényben egyszer sem tudtak két meccset egymás után megnyerni, a mostaniban viszont már harmadszor sikerülhet.

A denveri diadal után ehhez ideális ellenfél a minnesotai gárda, amely eddigi 15 idegenbeli találkozójának csak egyharmadát tudta megnyerni. A két csapat között nincs jelentős különbség, a vendégek mindössze három sikerrel számlálnak többet.

Tipp: Philadelphia 76ers @ 2.65