A Heat és a Clippers a továbbjutás küszöbére érhet


Portland TrailBlazers2.02  Los Angeles Clippers1.81
A Clippers mindkét hazai meccsét megnyerte a párharcban, ráadásul mindkettőt rendkívül simán, legalább húsz ponttal. A TrailBlazers így nagyjából az életben maradásért lép pályára, ugyanis 0-3-ról az NBA történetében még egyetlen csapatnak sem sikerült fordítania.

A Portland elsősorban abban bízhat, hogy saját közönsége előtt kiválóan szerepel, legutóbbi tíz hazai összecsapásából mindössze egyet vesztett el. Nagy kérdés, hogy ez elég lesz-e a Chris Paul által vezetett Los Angeles-i gárda ellen, amely az elmúlt kilenc meccsén egyszer kapott ki.

Ami meghatározó a párharcban, hogy Damian Lillardot, a hazaiak legjobbját kiválóan semlegesíti a Clippers. A Portland bárkit legyőzhet, ha Lillard nagy napot fog ki, de az ő remeklése nélkül jószerivel esélytelen a csapata, márpedig az első meccsen 21, míg a másodikon csak 17 pontig jutott, ez pedig nagyon kevés ahhoz, hogy győzelemre vezesse az együttesét.

Tipp: Los Angeles Clippers -4,5 @ 2.38


Charlotte Hornets1.68  Miami Heat2.20
A papírforma szerint jóval nehezebb dolga lesz a Heatnek, hogy elérje a már-már megváltást jelentő 3-0-s előnyt a Hornets vendégeként. Bár a Charlotte sem tudta igazán megszorítani ellenfelét idegenben, ugyanakkor hazai pályán rendkívül meggyőző, az elmúlt három hónapban 16-3-as mérleget produkált otthon, igaz a három kudarc egyikét éppen a floridaiaktól szenvedte el.

A Miami előbb több mint harminc, majd másodjára több mint tíz ponttal verte ellenfelét. A hazai gárdának mind védekezésben, mind támadásban sokat kell javulnia, hogy esélye legyen nyerni. Előbb 123, majd 115 pontot kapott, így pedig nem lehet győzni, főleg, hogy a szerzett 91 és 103 pont sem éppen kiemelkedő adat.

Tipp: Miami +2,5 @ 1.92


Dallas Mavericks4.60  Oklahoma City Thunder1.21
A Thunder bombameglepetésre egyik hazai meccsét elbukta a Mavericks ellen, de azonnal javított a harmadik, immár idegenbeli találkozón, azaz visszaszerezte a hazai pálya előnyét és nyilvánvalóan úgy szeretne visszatérni saját otthonába, hogy ott már a továbbjutásért lépjen pályára.

A két gárda a kereteket tekintve nincs egy súlycsoportban, ezt bizonyítja, hogy a Thunder a két győzelme alkalmával 38, illetve 29 ponttal múlta felül riválisát. Ezért is volt rendkívül váratlan, amikor a texasiak Raymond Felton vezérletével elcsentek egy meccset.

A vendégek számára az viszont némiképpen aggasztó lehet, hogy legutóbbi hét idegenbeli összecsapásukból, csak kétszer hagyták el győztesen a pályát. Mindenesetre Kevin Durant és Russell Westbrook vezette Oklahoma egyértelmű esélyese nemcsak a negyedik meccsnek, hanem az egész párharcnak.

Tipp: Oklahoma City Thunder -9,5 @ 2.02