Élesedő harc a playoffért


Brooklyn Nets1.71  Indiana Pacers2.16
A liga talán legszürkébb alakulata a Brooklyn Nets. Hollins mester kinevezésével reménykedtek a szurkolók, hogy sima playoff alakulat lesz a Nets, de nem sikerült úgy összerakni a csapatot, hogy így történjen. A szezon végéhez közeledve viszont kezd élesedni játékuk, utóbbi kilenc meccsükből hétszer hagyták el győztesen a parkettet. Brook Lopez, a gárda centere az elmúlt hat találkozón négyszer jutott 30 pont fölé, maga mögött hagyva eddigi sérülését, újra All-Star formába kezd lendülni. Pillanatnyilag egálban vannak a nyolcadik helyen tanyázó Boston Celtics-el, mondhatni kötelező, hogy tartsa formáját a Brooklyn.

Hasonlóan a rájátszásért küzd a Pacers, de náluk teljesen más okból ez a helyzet. Sok a sérült, Vogel mesternek nehéz dolga van, hiszen nem tudja kialakítani a stabil rotációt. Rodney Stuckey akár már ma visszatérhet, George játéka viszont kétséges, pedig már rebesgetik a visszatérését. Legutóbbi hét összecsapásukból csupán egyet nyertek meg, egy meccsel a mostani ellenfél Brooklyn mögött vannak. Nem sok hibázási lehetőségük van már, hiszen kilenc mérkőzésük van már csak hátra az alapszakaszból.

Eddig a szezonban 1-1 az egymás elleni mérlegük, mindketten az ellenfél hazai pályáját vették be. Amelyik csapat tehát nyer ma hajnalban, duplán előnybe kerül, mivel győztesen jön ki az egymás elleni párharcból.

Tipp: Pontok 198,5 alatt @ 1.95


Miami Heat3.35  San Antonio Spurs1.33
Nagy húzásnak bizonyult Goran Dragic megszerzése, hiszen új lendületet, új színt vitt a Miami Heat játékba. Ráadásul Chris Bosh egész szezonra kiesett a tüdejében talált vérrögök miatt, valamint öt játékos játéka kérdéses a mai mérkőzésen. Ezen öt játékos közül Whiteside szinte biztosan nem lép pályára, őt valószínűleg akkor látjuk újra, ha bejutnak a rájátszásba. Deng, Beasley és Andersen játéka így kulcsfontosságú lesz, mert nélkülük vajmi kevés esélyük lehet a győzelemre. Dwayne Wade előző meccsen 40 pontot hintett a Detroitnak, Dragical kiegészülve tehát felvehetik a harcot a Spurs hátvédsora ellen. Két és fél mérkőzéssel vannak a nyolcadik Celtics előtt, szükségük van tehát a bravúr győzelemre.

Közeleg az alapszakasz vége, ezzel egyidejűleg éledezik a San Antoniói alakulat. Gregg Popovich tanítványai március hónapban 11-3-mas mérleget produkáltak, üzenve ezzel a többi csapatnak, hogy nem szabad őket félvállról venni. A jó forma betudható annak is, hogy nem tizedelik végre őket sérülések, valamint a maródiak is kezdenek visszarázódni a játékba. Nyugat hatodik helyén találjuk őket, mindössze két mérkőzéssel a lemaradva a második Houstontól. Annak ellenére, hogy a legnagyobb rutinnal rendelkeznek, nekik is fontos mostantól minden győzelem, mert ezen a bivalyerős nyugaton nem árt, ha pályaelőnnyel menjenek be a rájátszásba.   

Idei első meccsüket 13 ponttal nyerte meg a Spurs, de, a Heat nem engedhet meg magának vereséget hazai pályán, annak ellenére sem, hogy nem túl acélosak saját parkettjükön.

Tipp: Miami Heat +6,5 @ 1.95

Eredő odds: 3.80